Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Györffy László október 2-án lenne 70 éves !

2010.09.29

 

Kép

 

 

              2010.október.2.

 

   Ha élne, október 2-án lenne 70  éves !

 

Emlékezésül, közzéteszem a 60.születésnapjára rendezett ünnepségen elhangzott hanganyagot.

 

 

Györffy László 60. születésnapja és két könyvének bemutatása az Írószövetségben

2000. október

 

Ferenczi Éva énekművész egy gyönyörű dallal köszönti az írót.

 

Szakonyi Károly író bevezetője:

Nem csak arról van szó, hogy Györffy Lászlónak irodalmi estjén vagyunk, hanem ez egyúttal születésnapi alkalom is. Egy pár szóval bevezetném, aztán utána elindítjuk a műsort és talán tulajdonképpen azzal a legutóbbi kötetével, kötete révén ünnepelném én ezt a születésnapi pillanatot, ami legutóbb jelent meg: Ezredvég villanófényben c. kötetéről van szó. Györffy László publicisztikájában figyeli és kritizálja a magyar valóságot. a sajtóban és a rádióban, az utóbbi években való megszólalásait gyűjtötte össze az Ezredvég villanófényben c. kötetében. Györffynek szépirodalmi munkássága mellett mindig jut elég ideje arra, hogy a napilapok hasábjain, rádiós jegyzeteiben indulatos véleményét kifejtse a kor visszáságairól,hogy kifejezze aggodalmát hazánk jelen állapotáról, hogy írjon a nehéz

 

sorsú emberekről, megírja külhonban szerzett tapasztalatait, hitről és hitetlenségről elmélkedjen. Szenvedélyes ember, de éppen ez szükséges a publicisztikához.

 

Segítő szándékkal lát íráshoz. Nem lehet kihagyni, hogy a legkisebb morális kisiklás mellett sem megy el szó nélkül. Fontosnak tartja, hogy írjon a korról nemcsak regényekben, novellákban, hanem a gyors reagálások műfajában is. Jól tudja, hogy nehéz éveket élünk, hogy a társadalom berendezkedése, az új korszak sokakat állít keresztút elé, de éppen a döntést igyekszik megkönnyíteni olvasói számára, azokkal az elemzésekkel, látleletekkel, ami például ebben a kötetben is található. Megkísérli a helyes út bemutatását, ugyanakkor felháborodik az ügyeskedőkön, fájlalja, hogy sokan kirekesztődnek az anyagi javakból. Mérlegeli, mit is tegyen, hogyan is gondolkodjon ebben a teljesítmény centrikus világban az, akinek nincs módja részt venni ebben a kegyetlenné váló versengésben. A többség így az élet árnyékosabb oldalára kerül.

 

Elfogadhatatlannak tartja, hogy csak a saját túlélésére gondoljon az ember, amikor silány az erkölcs, amikor a bűnözés egyre jobban terjed, és olcsóvá válik az ember. Györffy László publicisztikái ugyanakkor XX. század végének krónikái. A jövő megismerheti belőle mostani sorsunkat és netán okulnak is ezekből az írásokból, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy az elődök figyelmeztetéseiből semmit sem tanulnak az utódok. Az író mégis ír, mert serkenti szenvedélye, mert nyugtalanná teszik az események. Györffy László most 60 éves. Novellák, hangjátékok, regények, esszé és riport kötetek sorakoznak eddigi életművében. Új könyvének friss szelleme, tapasztalatokon érlelődő bölcsessége, szenvedélyességében még egy mindig fiatalos írót köszönthetünk itt. Ezek után egy rövid kis részletet hallunk a „Dobd föl magad fiú „c. írásból. Dunai Tamás színművész előadásában.

 

Dunai Tamás színművész:

 

Nem hoztam volna magammal a szaxofont, de Laci, amikor ezt telefonon megbeszéltük,  kifejezetten kérte tőlem. Dunai Tamás felolvassa a részletet, időnként egy-egy szaxofon improvizációt szúr közbe.

Szakonyi Károly: Megköszönöm Dunai Tamás igen érdekes, szaxofonnal tarkított előadását.

 

És most Deák Lacit szólítanám. A könyv kiadóját.

 

Deák László kiadó:

 

Hát mit is tehet egy kiadó, mit is mondhat azokról a könyvekről? Nyilván a könyvek mellett van, a könyveket jónak tartja. A közönség elé bocsájtja, hogy majd döntsék el, hogy  olvassák-e vagy sem. Hát azt hiszem, hogy olvassák. Értékelést miért is adna egy kiadó. Erre megvannak a megfelelő emberek és hát a kenyerét se kéne elvenni ezeknek az embereknek. Ugyanakkor annyi talán mégis megjár a szerzőnek, hogy a Kiadó jobban értékeli a munkát, amit esetleg a kritika is visszaigazol. A 90-es években talán lustaság jellemzi a kritikát, és ebből következően a kiadónak a kínlódása igen nagy, hogy a nagyon beharangozott emberek és a kevésbé beharangozott emberek ugyanúgy jelen legyenek a piacon. Ez egy nehéz ügy és azt hiszem most ebben a pillanatban, de majd Tibor, Lacinak a másik kiadója talán meg fog erősíteni , ebben a pillanatban már nem az dönti el a dolgok értékét, hogy pillanatokon belül elfogy-e a könyv a piacon vagy nem, hanem az, hogy megjelenjenek azok is, akik a Sho - biznicben nincsenek benne.

 
 

Szakonyi Károly író:

 

Deák László után Vasy Gézát kérjük meg, hogy beszéljen Györffy László munkásságáról.

Vasy Géza irodalomtörténész:

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim az én szakmámban ilyen tömören nem szabad megszólalni, ahogy a kiadó, Deák László ezt tette. Illetőleg talán csalódást okoznék. De nagyon helyesen tette, hogy ő utalt most Györffy László másik most terítéken lévő könyvére is. Mert az Ezredvég villanófényben című publicisztikai jellegű kötet mellett megjelent a Kalandok az Inci-finci erdőben című könyv is. Már így a küllemén is rögtön látszik, hogy a kevésbé felsőfokú ifjúság számára készült. Gyermek regénynek vagy gyermekmese sorozatnak nevezhető kötet is, és ahogy én összeszámoltam, hogy a két könyv Györffy László eddig pályájának a 13. és 14. kötete, én gondolom, hogy ő nem különösebben babonás, én sem vagyok az. Bár a 13 akár szerencseszám is lehet. nem tudom, melyiket tekintsem 13 vagy 14-nek, mert annyira egy időben jelentek meg, egy valamire ez rögtön ráirányítja a figyelmet, ez pedig a műfaji változatosság, gazdagság, mert a megjelent lírai művektől eltekintve és valahol egy interjúban talán annak idején Györffy László beszélt is erről. Nevezetesen, hogy még a kamaszkori szerelmes időszak sem ragadtatta arra, hogy versekben fejezze ki érzelmeit, tehát a lírai művektől eltekintve, voltaképpen minden műfajban otthonosan mozgott és mozog pályája során. Azt is hozzátenném még ehhez a 13-14-es számhoz, hogy ha megnézzük a megjelenési adatokat, az első két kötetet lehagyva, amelyek ugye korábbi megjelenésűek, az elmúlt 10-ll évben, a 90-es évek óta jelent meg tucatnyi könyve. Nagyon szép szám, és azt hiszem, kevesen mondhatják el magukról a 90-es években, az elmúlt tíz esztendőben, hogy ilyen tekintélyes mennyiséggel és műfaji változatossággal jelen voltak a magyar irodalmi életben.

 

 Lehet, hogy mulatságos lesz, de születésnap alkalmából had mondjam, nem mindenki olyan szerencsefi, mint Györffy László, aki ilyen szép kötetszámot vallhat a magáénak. Néhány hete, amikor beszélgettem vele és hát mondtam, hogy nemcsak egy könyvbemutató, nyilvánvaló egy születésnapi köszöntés is, és már tapasztalhattuk, hogy az is lett, különösen azért a két szál virágért irigylem ( két unokája a kezdet kezdetén egy-egy szál virágot nyújtott át az író részére ). Felülmúlhatatlan volt. Valószínűleg az Inci-finci erdőben termettek... Szóval azt mondta László nekem néhány hete, hogy ugyan-ugyan mi az a 60 év, hát azt mindenki megéri. És akkor szelíden csak dörmögtem egyet, de hát komolyan is belegondolva, sajnos tudjuk, hogy nem mindenki éri meg. Én valamivel vagyok csak nála fiatalabb és, ha végig gondolom, csak az irodalmi életben nemzedéktársaimat, viszonylag szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a mai negyvenes-ötvenes éveikben járó írógenerációk elég kevesen költöztek idáig valamelyik temetőbe, sokkal kevesebben, mint mondjuk a Nagy László - Pilinszky nemzedékből. Voltaképpen szerencsések vagyunk. Itt egy ilyen szép kerek évszám a 60. születésnap arra is alkalmas lehet, hogy nagyon vázlatosan ugyan, de mondjak néhány példát arra, hogy mennyi veszély fenyegette ezt a gárdát is, ezt a nemzedéket is, amelyik a II. világháború időszakában született és hát maga ez a világháború bizony igen csak alkalmas lehetett arra, hogy egy kisgyerek is elpusztuljon, elég sokan haltak meg, ugye háborús események, Budapest ostroma, bombatámadások következtében és elég sokan haltak meg éhezés következtében is. A 44-45-ben születettek közül nagyon sokan haltak meg, mert nem tudtak nekik megfelelő élelmet és megfelelő gyógyszerellátást biztosítani. Aztán ott vannak az apró gyermekkori betegségek, amik háborús körülmények között igen csak nehéz dolgok, aztán az ötvenes éveknek a számos gyönyörűsége. Most ezt a gyönyörűséget idézőjelben mondtam ugye. Jön az ötvenhatos forradalom, amikor a kamasz fiuknak különösen veszélyes kihívások adódtak, adódhattak, de még, ha nem is vett rész közvetlenül a forradalomban, egy-egy eltévedt golyó, vagy ágyúlövedék okozhatott értelmetlen halált. Én pl. Lágymányoson nőttem fel és a Gellért hegyről egy ágyúlövedék a mellettünk lévő lakásba csapott be és felrobbantott két embert, közvetlen mellettünk. Ilyen események bárkivel előfordulhattak. Nem akarom tovább sorolni, még ötvenhat kapcsán talán annyit, hogy éppen ez az akkor kamasz, ifjú generáció volt az, amelyikben talán az átlagosnál is nagyobb kísértés volt az emigrálásra. És hát aki emigrált, annak bizony nehezebb volt, főleg főhivatású művésszé válni a pálya során, elképzelhető, hogy ha teszem azt Györffy László emigrál 56-ban, akkor nem író lett volna, hanem mondjuk számítógépes szakemberként keresné most a kenyerét, mondjuk Kaliforniában. És keresne olyan összegeket, hogy szponzorálhatná a magyar írótársadalmat. És valószínűleg én sem irodalomtörténész, irodalomkritikus lennék, ha 56-ban emigrálok, hanem hát nem tudom mi... Szóval mindennek csupán az a lényege, hogy nagyon sok veszedelem fenyegette eddigi életútja során a ma 60 év körülieket is, és tulajdonképpen igencsak szerencsének és csodának tekinthető, hogy mindehhez képest viszonylag jó egészségben, viszonylag jó életutat tudva magunk mögött és tudva maga mögött Györffy László is. A maga személyében juthatott el ehhez a ma még talán nem olyan fontosnak látszó életforduló ponthoz, hát azért mégis csak fontos lehet, ugye még mi is úgy nőttünk fel mindannyian, hogy az rögződött belénk, hogy egy férfiember számára a 60 év a nyugdíj korhatár. Persze aki ilyen alkotói értelmiségi pályán működik, annak szimbolikus valami ez, mert amíg az ember bírja energiával, addig próbál írni, játszani, stb. stb. De azért mégis ez azt jelenti, hogy ez az utolsó pályaszakasz. Persze igazából, hogy letehetem a tollat, ez az állapot nem fenyegeti a hatvan év körülieket sem, már csak azért sem fenyegeti, és most itt visszatérek a publicisztika kötetre és a publicisztika műfajára, mert hát annyi minden történik körülöttünk az életben. A 90-es években is, hogy azok mellett egy ilyen típusú alkotó, mint Györffy László nem tud szó nélkül elmenni. Ugye ez a negyedik publicisztika kötete, ami megjelent a kilencvenes években. Ugye itt a mennyiség is elgondolkoztató már. Szakonyi Károly azt mondta, hogy Györffy László szenvedélyes ember. Én egyetértek ezzel, mert ez nyilvánvalóan így van, de a mai napra készülve elgondolkoztam pontosan ezen, hogy tényleg milyen értelemben nevezhető szenvedélyes embernek , mert aki régebb óta ismeri őt, talán mondhatja azt is, hogy szangvinikus típusú ember, aki igen hamar felindul és igen hevesen, talán azt mondanám, hogy színészi mesterségének képzettségének a számos elemét is felhasználja,  és színpadszerűen, jelenetszerűen tudja érzelmeit és indulatait elmondani. Az ember olvassa, mondjuk ezt az Ezredvég villanófényben c. kötetet és erre a szempontra is próbál figyelni, akkor azt mondja az ember, hogy hol van itt a szangvinikusság, micsoda visszafogottság, fegyelmezettség figyelhető meg. És én nem hiszem, hogy ez az öregedésnek volna a jele, mert felidéztem magamban, ill. beleolvastam ilyen jellegű köteteibe is, és rájöttem, hogy pofon egyszerű a dolog, mert más a hétköznapi életben való megnyilatkozás és más az írásban való megnyilatkozás. Itt én azt mondanám, hogy fegyelmezetten szenvedélyes ember. Nagyon szép példa számomra, hogy ez a két könyv most véletlenül vagy nem véletlenül egy időben megjelent és ugye a születésnap prológusaként. A gyermekkönyv címlapja is csodálatosan harmonikusan sikerült és ugye nem a Dizneyland-i grafikák módszerével készült. A harmóniát idézi meg és tulajdonképpen a konfliktusok a gyerektörténetekben mindig olyan szelídek, barátságosak, olyanok, amelyek természetszerűleg magától értetődően könnyűszerrel megoldódnak, mert az emberek és az állatok egyaránt szeretik egymást és tudják azt, hogy a másiknak nem csak lehet, de célszerű is segíteni, stb., stb. Ez a remény könyve. Ha úgy tetszik, viszont a reménytelenség fogalmazódik meg akkor, amikor a publicisztikák sorában, és nem csak a maiban, hanem a régebbi években is. Következetesen szó van arról, hogy milyen közömbösek vagyunk. Nem csak Budapesten, de a falusi kisebb közösségekben is olyan közömbösség uralkodik, annyira nincs meg a segítőkészség az emberekben, hogy ez az élettapasztalat kiáltó ellentéte a másikkal, a meseregénynek szinte ilyen szempontból idilli világával. Azt is mondhatnám a publicisztikák fényében, hogy segélykiáltás.

 

Ez a társadalom, ami megjelenik ezekben a művekben... Hát nagyon sok mindenről lehetne itt beszélni, de hát csak jelzésszerűen akarok pár szót mondani.

 

Ez a társadalom fogyasztói társadalom, tudjuk, valamelyik írásban szó esik arról, hogy ma már nem aktuális az a jelszó, hogy kísértet járja be Európát, azaz a kommunizmus kísértete. Igen. De én erre azt mondanám, és Györffy László írásaiból ezt érzem folyamatosan kiderülni, meg hát, ha összeveti, a tapasztalataival kényszerűen szembesül velük; a kommunizmus kísértete helyett a fogyasztói társadalom kísértete járja be Európát régóta, Amerikát még régebb óta, de most már Közép-és Kelet-Európa régióit is és hát Magyarországot is. Nagy különbség nincs, nyájszellemű társadalmat képez le voltaképpen mindegyik. Ez olyan dolog, hogy keveseknek hasznos, sokaknak kevés. És vannak, akik reménykedő emberek, mint Györffy László, aki következetesen megszólal, szót is emel ellene. Ez sem új dolog nála. Azzal a gondolattal, mondjuk így ars poétikával is, és ezzel zárnám le most mondandómat. Következetesen szembesülhetünk nála, hogy azt mondja nincs igaza a posztmodern irodalom felfogásnak, pontosabban és árnyaltabban fogalmazva abban nincs igaza, hogy a maga szemléleti szempontját kizárólagosan érvényesnek tekinti, tehát visszautal egyik írásában közvetlenül is Györffy László a híres Illyés Gyula-i hasonlatra, hogy igenis Magyarország állapota, helyzete, a történelmi tradíciói miatt most is olyan. Illyés ezt a hatvanas években fogalmazta meg, de hát ez kétezer táján is érvényes, hogy itt bizony az írónak kutya kötelessége lehet, ha ő maga ennek szükségét érzi, mert a társadalomban erre szükség van... Illyés Gyulánál ez arról szólt ugye, hogy Magyarországon nem működik a polgári társadalom. Nem működött még a múlt században, de azóta sem rendesen, tehát, ha árvízveszély van, akkor a költőnek kell jelképesen szólani. Hát annyit javult a helyzet,  mondjuk az idei tavaszra visszagondolva, hogy azért működött már állami adminisztráció, a veszélyelhárítás is, azért szerencsére, mert a mai Petőfi Sándoroknak, Illyés Gyuláknak kellett az árvízveszélyre felhívni a figyelmet, de ha ezt szimbolikusan metaforikusan értjük, akkor sajnos nagyon-nagyon sok olyan dolog van, ami megköveteli azt, hogy az írói publicisztika létezzen. Talán még azt is hozzá tehetném ehhez, hogy valószínűsítsem, hogy Györffy László a hatvanas-hetvenes években is szívesen írt volna publicisztikát, csak akkor erre nem volt mód. Erre csak a főhivatású újságírók voltak alkalmasak. A publicisztika akkor ér valamit, ha véleményt fejez ki és nem merev irányzatot követ, ahogyan az esszének, hogy a másik nagyon fontos irodalmi műfajt említsem, az esszének sem volt semmilyen diktatúrában lehetősége. De azért most mégis annyival jobb a helyzet, hogy már lehet esszét írni, lehet publicisztikát írni, és azért ennek még visszhangja is van. Való igaz az, amit Deák László mondott, hogy a kritika nincs a helyzet magaslatán. Ehhez annyit hadd tegyek hozzá, hogy ennek egyrészt az a magyarázata, hogy a kritika írásban is érvényesül a posztmodern szemléletnek a diktatórikus jellege, a másik pedig, sajnos a rendszerváltásnak ettől függetlenül van egy olyan következménye, hogy rendszeres kritikai fórumok nem léteznek, illetőleg a több párt rendszernek megfelelően úgy csoportosultak a lapok, hogy csak a maguk szerzőjéről, a maguk szerzői köréről írnak, arról is erősen válogatva. Ezt én is nagyon rossznak tartom, de ez szerintem nem a magamfajta kritikusoknak, közhuszároknak a hibája vagy a vétke, hanem ennek a helyzetnek, hogy milyen a felvevő piac, egyébként rettenetes, ahogy a publicisztikaírás nem jó üzlet, legfeljebb egy nemes mániából űzött foglalkozás. Lehet, de jót tenne az egész magyar irodalomnak, ha rendszeresen volna kritika, minden érdemes megjelenő könyv és nem egy és kettő, hanem több. És nagyon jó lenne, ha ilyen életművekről vagy formálódó életművekről, mint amilyen például Györffy Lászlóé, nemcsak kritikák, hanem terjedelmesebb, elemzőbb írások, pályaképek, portrék, portré vázlatok is megjelenhetnének a magyar irodalmi sajtóban legalább is. Ez a jövő feladata azt kell mondanom. Györffy Lászlónak pedig nyilván az a feladata, egyelőre mondjuk a hatvanadiktól a hetvenedik életévig tartó következő évtizedben, hogy továbbra is írjon, immár az új ezred hajnalától villanófény publicisztikákat, írjon esszéket és írjon szépprózát is. Kívánom elsősorban a 60. születésnapja alkalmából, miután betöltötte ezt a születésnapot, hogy legyen a nagyobb epikai formákhoz is energiája ezekben a nagyon zaklatott években. Hadd idézzek most egy irodalomtörténeti köszöntést. Déry Tibor, amikor hatvan éves volt, ez 1954-ben volt, és akkor többek között Lukács György köszöntötte őt írásban: Azt kívánta Déry Tibornak, hogy akkor most lásson hozzá és most már igazán nagy remekműveket alkosson meg. Az eddigieknél is remekebb, jobb műveket alkosson. Mert megvannak hozzá a képességei. Majdnem eltelt fél évszázad. Én nem vagyok Lukács György sajnos vagy szerencsére, Györffy László nem Déry Tibor sajnos vagy szerencsére, de a helyzet azt hiszem áttranszponálható, vagyis az a lényeg, hogy 60 évesen az ember kétezerben még tulajdonképpen fiatal, még nagyon hosszú életprogramokat készíthet a maga számára, és ezekben az életprogramokban olyanok is megvalósíthatóvá válnak, amelyek korábban talán nem voltak elképzelhetők. Mert legyünk őszinték lehetett azt tudni tizenvalahány évvel ezelőtt, hogy milyen lesz a 90-es évek? Nem lehetett tudni. És tegyük még hozzá, hogy széppróza vagy dráma szempontjából a publicisztika nagyon jó előtanulmány, nyersanyag, ami majd gondolom nagyszerűen használható lesz a továbbiakban. A lényeg utolsó mondatként az, hogy Isten éltesse mindazokat, akik 60 évesek, mert belőlük lesznek majd a hetven évesek.

 
 

Dunai Tamás színművész Györffy László  Párviadal vagy zsákmányolás c. írását olvasta fel.

 

Balázs Tibor könyvkiadó:

 

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

 

Engedjék meg, hogy szakállas igazsággal kezdjem, szakállas közhellyel. A gyermekirodalmat ugyan úgy kell figyelni, mint a felnőtt irodalmat csak még jobban. Mondják egyesek. Az az igazság, hogy arra jöttünk rá, hogy a határainkon túl élő, de akár a határainkon belül élő alkotóknak nincs egy karakteres, reprezentatív fóruma, ahol a gyermekeknek szánt és felnőtteknek szánt írásaik megjelenhetnek. Immár a huszadik kötetéhez érkezett el gyermekkönyv sorozatunk, ahol az idei könyvhéten jelent meg Györffy László kötete Kalandok az inci-finci erdőben c. regénye. Teljesen véletlen az egybeesés az Orfeusz által megjelent könyvvel. Talán nem haragszik meg Györffy László, ha nem mesélem el meseregényét. Arra hívnám fel figyelmüket, hogy adják tovább  ezt a könyvet. Ez a könyv igenis dramatizálható, igenis gyerekszínpadot kíván. Nagyon is megérdemelné. Györffy Lászlót isten éltesse sokáig!

 

Ferenczi Éva énekművész:

Mindannyian gyermekek vagyunk. Azt gondoljuk, hogy a mesék azok mind vidámak, hogy a gyermekeknek csak a szép és rózsaszín színeket szabad felmutogatni, ez az inci-finci erdő részlet kicsit elszomorított, mert az erdők valóban elkezdtek incifincisedni. Én Hidegkúton lakom, a gyönyörű kacsalábon forgó paloták részére szűkülnek az erdők. Láttam, ahogy épült valami és menekültek a mókusok. Sosem fogom elfelejteni. Mind a mai napig megsiratom őket. Szerencsére a szemben lévő erdőbe remélem találtak fészket és máig is élnek, ha meg nem haltak.

 

Ferenczi Éva rövid bevezetője után felolvas a meseregényből.

Ezután elénekli az Erdő-erdő kerek erdő népdalt.

 

Szakonyi Károly író:

Eszembe jutott, hogy 30 éves sem voltál, amikor mi megismerkedtünk 1967 körül. Azért ez szép idő, ami eltelt az óta és itt a publicisztikáról sokat beszéltünk, no, de ezekből a szemelvényekből jól érzékelhető, hogy ezek szépirodalmi eszközökkel megírtak. A nagy elődöket követed ezzel. Ha az ember elolvassa, a Móriczi vagy Kosztolányi publicisztikákat akkor abból nagyon szépen megismeri a kort. Ez a 33 év, ami eltelt a megismerkedésünk óta, akkor te novellákkal kezdtél. Ennek a pályának egyik jelentős termése a novellisztika, aztán hangjátékok, színdarabok és más eszközök, dramatikus művek mellett a regények, ezeket azért említem, mert a publicisztikáról sokat beszéltünk és úgy gondolom említeni, kell a 15. könyvet, ami a Magyar Művészeti Akadémiának a pályázatán nyert az idén, sajnos ki nem adhatjuk, de valami kis anyagi elismerést, erkölcsi elismerést jelent, oklevéllel is járt és talán a Kiadók számára

 

lépést csináló valami lehet. Azt hiszem, ebből most felolvasol valami kis részletet. Tehát abból a könyvből, ami még nincs kiadva.

Györffy László író:

Úgy gondoltam, hogy ne húzzuk az időt, már olyan sokszor nyilatkoztam, beszéltem, én azt gondolom, nem kellene nekem most itt önvallomást tenni, akár 60 éves vagyok akár nem. Akik itt ülnek, nagyjából ismernek, feleslegesnek tartom. Annyit hozzátennék talán egy mondat erejéig, ha már ez a 60 évem eljött, hogy ez az én korosztályom vagy a mi korosztályunk egy kicsit azt hiszem az utolsó abban a történelmi sorban, a generációk sorában, akik valamennyit megéreztek a II. világháborúból, 56-ban pedig már részesei is lehettek a forradalomnak, és a többit már tudjuk, azért mondom, hogy ez az utolsó generáció, mert akik utánunk jönnek, azok ebből semmit nem tudnak. Sajnos nemcsak világháborúról, de 56-ról sem, de ez már egy lerágott csont, persze rettentően szomorú és meg kell, hogy mondjam, fogalmam sincs, hogy miféle generáció lesz az, amelyiknek esze ágába nem jut, hogy legalább utána olvasson, utána nézzen, hogy mi történt itt 1956-ban. Mert ugyanis ő ma biztos, hogy nem úgy élne, ha nem lett volna, 1956.Azt hiszem ez kézenfekvő. És nem lett volna 68, és nem lett volna a Szovjetunió szétesése, persze lehet, hogy tévedek. De nem lett volna 89-es változás se. Szóval nagyon sok-sok minden nem lett volna. Tehát mi, akkor még részt vehettünk ezekben a dolgokban, és ki-ki érdeme szerint kapott a fejére érte. Ki kevesebbet, ki többet. Az ilyen magamfajták csak aprócskákat. Az sem volt olyan kellemes. De hát ezt most hagyjuk. Ennyit akartam csak erről a generációról makogni. És még egyetlen mozdulattal felmutatnék egy Kortársat, mert az én drága jó Dunai Tamás művész barátom kiválóan adta elő ezt a bizonyos Dobd föl magad fiú novellát, ami természetesen, a hortobágyi kitelepítésről szól. Azért mutatom fel, mert nézzék meg milyen szép, olyan szép piros, igaz? 1968-ban írtam ezt a novellát, mikor hazajöttem Prágából, mert 68-ban volt egy kis dolgom arra. Megírtam ezt a kitelepítés novellát, ami bekerült a Kortárs egy ünnepi számába, szép piros, ahol... 1970.novemberében ez egy ünnepi szám volt, na, most képzeljék el, hogy egy magamfajta fickó, egy teljesen ismeretlen pasas a kitelepítésről firkál. Szilenciumot is kaptam egy évre, nem publikálhattam. Úgy kezdtem, hogy nem kezdtem. Ez megjelent és egy évig semmit nem közöltek. Én nem jöttem erre rá, mert én vittem az írásaimat és próbálkoztam, aztán Somogyi Tóth Sándor, aki akkor a Kortárs rovatvezetője volt elmondta, hogy Simon István a főszerkesztő pártfegyelmit kapott, és így tovább. Ez így történt. Azért mondtam el, mert akkor én ezzel kezdtem. Tehát akkor én a hortobágyi kitelepítésről próbáltam valamit megfogalmazni és most megmondom, őszintén hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon-nagyon tudatos voltam, de úgy látszik, hogy az ember életét mégis csak a fennvaló irányítja, tudja, hogy mit csinál. Hát énnekem a sors elibém hozott egy élettörténetet és én abból sok munkával, kemény erőfeszítéssel a télen megírtam egy regényt, amit Szakonyi Karcsi volt kedves megemlíteni. Aki megszökött a halál elől c. regényt, amiért kaptam ezt a szép díjat, aminek nagyon örültem, mert, ha szabadna mondanom nem vagyok elkényeztetve semmiféle díjjal. Nem kéne nekem ezt mondanom, de majd talán Karcsi...

 

 

Szakonyi Károly író:

 

Hogy, ha már így szóba került, valóban ezt a 33 évet és a munkákat... Kedvemre való dolog volt, hogy Laci megkapta ezt az Akadémiai Díjat. De hát valóban nagyobb elismeréseket is megérdemelne már. Ugye József Attila díjra többször felterjesztettük a választmányon, éveken keresztül, és valahogy sosincs. Most abba reménykedem, hogy talán a 60.születésnap valamit lendít a dolgokon, nemsokára lesznek a jelölések, már tavaly nagyon rossz véleményünk volt, hogy ennyire nem vették figyelembe a jelölésünket, voltak ebből viták. Hogyha sikerülne, akkor most talán rákerülhetne a sor arra, hogy egy József Attila díj legalább koronázza ezt a több évtizedes munkát és a 60. születésnapot is megkoronázná.

 

Györffy László író :

Nem akartam én ezt elmondani, mert olyan illetlenség lett volna tőlem. De Karcsi elmondta. Köszönöm. Kicsit szomorú vagyok. Természetesen az Akadémiától kapott díjnak mindentől függetlenül örültem, és ott lóg a szobám falán bekeretezve. Mivel nekem nincs semmiféle díjam, no, de hagyjuk. Most hatvanéves koromban a Halálvonat c. fejezetet fogom ebből a díjazott könyvből felolvasni, arról írtam többek között, hogyan vitték el a nagy dicső Szovjetunióba a magyar katonákat, a katonatiszteket és egyáltalán a magyar történelem egy olyan szeletét írtam meg ebben a könyvben, ami egyébként egy Ludovika Akadémiát végzett tisztnek a fájdalmas életútja, beleértve a szovjet fogságot, és minden egyebet. Felvidék, Erdély, stb. De nem fogom most elmondani. A lényeg, hogy 1956-ban a keszthelyi nemzetőrség parancsnoka lesz és halálra ítélik. Még akkor itthon volt Magyarországon, de az utolsó pillanatban elhagyta Magyarországot és Ausztriába ment. Tehát a halál elől szökött el.

Györffy László felolvassa a részletet.

 

Szakonyi Károly író:

Felkérem Ferenczi Évát a befejező szép énekszámára és utána koccintsunk. A Lacival való beszélgetést azért halasztottam el, mert majd evés-ivás közben lehet Lacival beszélgetni.

Ferenczi Éva énekszámával fejeződik be az est.

 

( Gépelve egy eléggé rossz minőségű videokazettáról)                     

 

( Talán érdemes elolvasni annak, aki nem ismeri:  " A farkasüvöltés nem hallatszik az égbe " c.könyvéből  az " Origami" c. vallomását. )

 

Kép