Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adventi időszak közeledtével egy írásával emlékezem...

 

 

www_tvn_hu_4bcba6f21bc0827ed74ce42c124d3fd7.gif

 

 

 

 

 

 

 

 

Adventus Domini, 2004

 
Ebben az esztendőben nehéz szívvel és zavarodott lélekkel élte át Jézus Földre születésének adventi ünnepét több millió magyar. Határon belül és kívül. Talán még fel sem fogtuk valójában, hogy a Kisded születésének misztériuma és a Kárpát-medence karéjában Hozzá hasonlóan testet öltött magyarok millióinak jövendő sorsa miként is kapcsolódhatott össze az idei karácsonyi adventben.
    Tudjuk, az emberi lét, a Földre születés magában hordja az eltávozást, a halált is. A Kisdedből lett Jézus maga választotta útját járta végig: a barlangistálló jászolától a szeretet-vallás új szövetsége miatt vívott szellemi harcon át a Gecsemáni-kert lelki és testi gyötrelméig, a földi életét beteljesítő keresztig. A születés és halál maga választotta emberi, földi útját járta.
    Vajon az idei adventben nem jutott-e eszébe sok millió, e Földre magyarként születettnek, hogy a testet öltött Jézus sorsára, ellenfeleivel vívott küzdelmeire, a vállalt életútra a korábbi éveknél sokkal mélyebb lelki átérzéssel gondoljon? Hiszen, ha a néppé alázott magyar nemzet több mint egy évezredes sorsát a világegyetem idejéhez képest egy emberöltőhöz hasonlítjuk, akkor a magyarság életútjának az idei adventben ismét súlyos emberi próbatételt kellett átélnie.
    Persze mi, gyarló, Jézus lelkiségétől távoli halandó földi emberek – ha nem is teljesen saját, befolyásolás nélküli akaratunkból – részben újabb földi szenvedés elé érkeztünk. Ahelyett, hogy a több mint kétezer évvel korábban született Jehosua-Jézus új, a világhatalom birtokosaival szembeni szellemi-szeretet összefogásnak kivételes, adventi lehetőségével éltünk volna, a gyarló, megszokott földi világ anyagelvű törvényeit választottuk. Nem emelkedtünk ezen az idei várakozó, a Jézusi életúton való töprengésre sarkalló adventben önmagunk kicsinyes érdekei fölé.
    Győzött bennünk az önérdek a Jézus-i közérdek helyett.
    Hogy elsilányított tudattal élünk? Csak részben mentség. Hogy magunk is hibásak vagyunk, mert a szeretet-összefogás helyett sikerült félrevezetni bennünket az ősi, „ember embernek farkasa” viszálykodás taktikájával? Ez csak gyógytapasz a magyarságtudatunkon önmagunk vágta sebhelyen.
    Persze a sebek begyógyulnak, de a hegek, forradások ott maradnak a gyarló emberi testen. Akárcsak a lelki sérülések hegei és forradásai az idegrendszerünkben, szellemiségünkben.
    Éppen ezért az idei karácsonyon a Kisded születésére emlékezve és a magunk, halandó földi útján is el-eltöprengve, nem tehetünk úgy, mintha a jövőben nem az lenne a legfontosabb spirituális feladatunk, hogy mit is kell vállalnia valakinek, ha csak gyarló próbálkozásaival, élet-bukdácsolásaival, de valamelyest követni akarja a több mint kétezer évvel ezelőtt közénk született Kisdedet? Mert ez a dolga minden keresztény és keresztyén hitben gondolkodó embernek, de kiváltképpen ez lett volna a dolgunk az idei karácsonyi adventben nekünk, magyaroknak. Úgy látszik azonban a régi, aiszkhüloszi bölcsességet kell átélnünk, a panthei mathosz-t, a szenvedés által való tanulást, vagy röviden: a szenvedve tanulást. Hiszen valamelyest gyalázatos politikai indokok, de talán saját lelki restségünk okán is másfél millió határon belül élőnek, két és fél millió közvetlen határon túlinak fekete karácsony ez az idei. Nem az elmaradt, égből alápilickázó fehér hó miatt, hanem lelkünk szomorúsága okán.
    Nem lett boldog, határokon átívelő magyar karácsony az idei. Nem követtük a Megváltó példaadását, egy közösségben fogantatott Újszövetséget. Holott a közösség ereje abban áll, hogy az ember egyénileg jót cselekszik. Ez a sok-sok egyéni segítőkészségből fakadó jó cselekedet, ez az új szövetség maradt el az idei karácsonyon. Nem követtük a jézusi példát, mert több mint kétezer évvel ezelőtt, abban a betlehemi barlangistállóban egy új szövetség öltött testet a régi, lelket romboló, gyűlölködésre, harcra buzdító, a másikat mindig legyőzni akaró lelkiség helyett.
    Maradt számunkra az idei karácsony tanulsága: az aiszkhüloszi szenvedve tanulás. Pedig ismert a magyar mondás is: az okos más kárán tanul. Így hát saját lelki purgatóriumban kell majd átélnünk, amit elmulasztottunk ezen a karácsonyon. Hogy a jövőben önérdek és közérdek közül a magyar közérdeket válasszuk, ha emelkedettebb lélekkel akarunk a következő karácsonyok adventjeiben arra gondolni: Megszületett a Megfeszített. Mert a gyermek még nem beszél. A gyermek csak jel. A bölcső is jel. Ahogy a földi élet végén, a halál után, a Kisdedben hívőknél, a kereszt is csak jel. E két jelben kell élnünk a jövőben is, de nem mindegy miként. Önérdek és közérdek között kell választanunk, csakhogy azok, akik azt hiszik, hogy saját önérdekük az előbbrevaló, nagyon tévednek. Ugyanis csakis a közérdek érvényre jutása után következhet az egyéni karrier. Ha nincs elfogadható nemzeti közérdek, ha nincs nemzethez tartozás tudat, akkor csak egyéni, beteglelkű „világpolgár” törtetők élik az életüket.
    Tehát a közérdek mindenekelőtt. Aztán jöhet az önérdek. Fordítva nem működik egy nemzet élete.
    Több mint kétezer éve egy betlehemi barlang-istállóban már lezajlott egy szellemi forradalom. Amikor megszületett az Újszövetség. Azóta nekünk, keresztényeknek és keresztyéneknek saját életünk folyamán ezt a forradalmat kell átélnünk az évenként megújuló Úrjövetre, adventus Domini-re is emlékezve.
    Az idei karácsonyunk, bár bánattól sötét színű, de a Fény akkor is megszületik. Miként a természet rendje szerint a téli napforduló után is egyre több világosság árad felénk. A természet változásának és a Gyermek születésének ez az egybeesése, a Világosság és nem a sötétség ünnepe. Az idei évben is. Mégha lélekben négy és fél millió magyar nehezen is veszi észre: a Fény születése győzött.
 
Nemzetőr, 2004. december 2.
 
Megjelent A szegénység diszkrét bája  c.kötetében.
 

680327_4.jpg