Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halálának 6.évfordulóján... 2015.január 27.

 

 

cats.jpg

 

Az alábbi egyfelvonásos írásával emlékezem. Eredetileg hangjáték.

 

 

A fénygép feltalálója

egyfelvonásos

 

 

Szereplők:

 

Dezső úr         - 70 év körüli

Fiatalember      - 28 éves

Férfi            -70 év körüli

 

Osztott színpad.

       Az egyik oldalon néhány jellegzetes gyorsbüfé asztal, mögöttük egy utcára néző ablak, az ablakon túl festett díszleten házakat látunk. Jelzésként egy transzparens „Éles sarok” büfé.

       A darab elején ezt az oldalt világítjuk meg és valami módon eltakarjuk a másik oldalt, hogy a szórt fényben a nézők ne láthassák.

       A másik oldalon padlástérben húzódó szoba: vizes falak, sarokba állított konyhaasztal, vaságy kockás takaróval, egy csavart virágokkal díszített szekrény, mellette deszkával választva, könyvhalmaz. Rendetlenül, dobozokon, rozoga széken egy-egy ruhadarab, a fal mellett dívány és az ablak előtt egy fogorvosi székhez hasonló szerkezet.

       A szoba előtt folyosó kanyarulat egy ajtóval.

       A színpad két oldalát egy erősen vedlett vakolatú házfal köti össze, majd ezelőtt állnak meg a szereplők, mielőtt Dezső úr szobájába mennének.

       A darab elején a fiatalember az előszínpadon vagy oldalszínpadon mondja el szövegét.

 

Narrátor (aki azonos a Fiatalemberrel): Vannak emberek, akiket évek óta ismerek, s akik, ha elutazom hosszabb időre a háború puskagolyóitól ragyavert városi házak közül, épp úgy eszembe jutnak, mint az üzletlakások kirakatában kétségbeesetten száradó, porosodó muskátlik, kardvirágok, szanzavérák; az évtizedek óta málladozó erkélyek század eleji stílusban csavart, rozsdás vasrácsai, a kapuk felett meredő pufók, kosztól fekete gipszangyalkák és sovány ördögfejek … Ha felidézem magamban a környéket, a házaknak és üzletlakásoknak nincs nevük, csak úgy fogalmazok – az, ott! –, de az évek óta ismert embereket már megkereszteltem a magam módján. A rekedtes basszus hangon és angolul dudorászó utcaseprő: a Matróz. Talán nem járok messze az igazságtól, ha figyelem, amint seprűjét a hóna alá kapva, kezét zsebre vágva egy utcasaroknyit sétál, mint egy hajóárboc, jobbra-balra himbálódzó felsőtesttel, és dörmögve elnyújtott angol szavakat énekel. Vagy az egyik üzlet előtt luftballont áruló öregek, a Szent Család. Magam anyakönyvezése szerint. Ugyanis gubancos szőrű fehér pulijuk, mint egy Jézuska vezetgeti a félvak öregeket este hazafelé.

   Ahogy a házakat csak homlokzatukról ismerem, hisz a kapukon nem kerülök beljebb, úgy az embereket is csak az arcukról. A magam névadományozásával már közelebb kerülnek hozzám, ha pedig beszélgethetünk is, az már majdnem ismerős viszony. Dezső úr jó ismerősöm, és az az érzésem, hogy nagyon szegény ember. Télen bokáig érő hosszú, zöldes barna kabátot hord, a gomblyukaknál lógó szövetszálak jelzik az évtizedes használatot. Késő tavaszig jár ebben a kabátban, és ha leveti, csak sálat teker a nyaka köré, amit a zakójába gyömöszöl. Kockás, agyonmosott flanelingeihez nyakkendőt köt, és minden délben pontosan fél egykor ebédel egy közeli gyorsbüfében. Sokszor egymással szemben ülünk le, a vaslábakon billegő műkőasztalhoz. A napokban is így történt, de néhány mondatos szokvány beszélgetésünk után …

Dezső úr: (Hátulról jön. Maga elé tartva tálcáját, leül a Fiatalemberrel szemben.)

Jó napot kívánok.

Fiatalember: Jó napot, Dezső úr.

(Mindketten szó nélkül levesüket kanalazzák.)

Dezső úr: Leves nélkül nekem nincs ebéd.

Fiatalember: Én is úgy vagyok vele.

(Tovább esznek.)

Dezső úr: Ugyanis az előkészíti a gyomrot a következő fogásra. A gombaleves különösen alkalmas erre a célra.

(Az asztal szélén rizsfelfújt.)

Fiatalember: (a tésztára nézve) Látom, tetszik szeretni a tésztát.

Dezső úr: Igen, ha tehetem, hetente legalább kétszer tésztát eszem. Még régebben, igaz, holmi vallási szokásból, hetenként kétszer, kedden és pénteken tésztát főztek az emberek.

Fiatalember: Ki törődik ma már az ilyesmivel. Pedig egyszerű egészségügyi szabálynak is felfoghatnánk.

Dezső úr: Annak, pontosan, egészségügyi szabálynak. A szervezet feltétlenül megkívánja.

(Ovális tányéron sült hús krumplival.)

(A sült húsos tányérra nézve:) De Ön, úgy látom, inkább a húst kedveli.

Fiatalember: Igen, ahogy szokták mondani, húsos vagyok. Jó magyar szokás szerint.

Dezső úr: És, ha szabad megkockáztatnom egy ilyen megjegyzést, nőkbe is, hogy úgy mondjam, a teltebbet tetszik kedvelni, ugye?

Fiatalember: Pontosan, Dezső úr. Valahogy szüksége van az embernek arra a puha melegségre, hiszen éppen elég szikár, kemény, csontos dolog …

Dezső úr: (a húst nézve) Kell is az a kis zsír azon a húson, tökéletesen megértem Önt. De kérem tisztelettel, bármelyik tésztafélét vesszük, hogy maradjunk az étkezésnél, háromszázötven-négyszáz forintnál egyik sem több. A levessel együtt hatszázötven-hétszáz forint. Persze másként áll a helyzet a húsfélékkel. Egy főzelék feltéttel és levessel együtt már nyolcszázötven forintot is kitesz, de egy menü is hétszázötven körül van. Ha ezt kivetítjük teszem azt hónapos átlagra …

Fiatalember: Így van, Dezső úr … A tészta táplálóbb, mint a hús. És, ha megengedi, ebéd után meghívom egy kávéra.

Dezső úr: Köszönöm, de inkább egy kristályvizet, ugyanis tartózkodom minden egészséget romboló élvezettől. Még sok dolgom van. (Magához intve a fiatalembert:) Szereti a gépeket?

Fiatalember: A gépeket?

Dezső úr: Igen, a gépeket. Tudja a különböző szerkezetek viszonya (suttogva, titkolódzva folytatja) magukba rejtik az élet megváltoztatásának lehetőségét. Éri, ugye?

Fiatalember: Hogyne.

Dezső úr: Persze, ez evidencia, kérem tisztelettel, de itt nem szívesen beszélek erről. Talán (még közelebb inti magához a fiatalembert) esetleg felnézne hozzám, megbeszélnénk a dolgot.

(Dezső úr várakozóan néz, zakójába tűri kicsúszó sálját.)

Fiatalember: Mire gondol?

Dezső úr: Ugyan, csak nem értett félre? (suttogva) A gépről beszélek, a gépemről.

Fiatalember: A maga gépéről. Értem. Tudja, Dezső úr, semmi érzékem a gépekhez, még egy biztosítékot is csak nagy üggyel-bajjal cserélek ki.

Dezső úr: Csakhogy az én gépem az … na, majd meglátja.

Fiatalember: A maga gépe, gondolom azt akarta mondani, magába rejti az élet megváltoztatásának lehetőségét, igaz?

Dezső úr: Pszt! Az istenért, ne olyan hangosan … És nagyon kérem ne, itt ne … Talán, ha megtisztelne a látogatásával … ne haragudjon, nem mondhatok többet …

Fiatalember: Hát éppenséggel megnézhetem azt a … (suttogva)

Valami új féle jó kis bomba, mi?

Dezső úr: Ugyan, hova gondol! (suttogva) Ellenkezőleg.

Fiatalember: Na, ha ellenkezőleg, akkor mehetünk.

(Megállnak a házfal előtt.)

Dezső úr: Tessék, erre parancsoljon.

Fiatalember: Jobb lenne talán, ha így ebéd után, elfogyasztanánk egy zöld fröccsöt, tudja, valahogy másként néznék arra a gépre is ugyebár …

Dezső úr: Nem, nem köszönöm, én soha nem iszom szeszesitalt. Ugyanis a szellemi emelkedettség eufóriás csodája itt van. (Gyengéden, szívtájékon a Fiatalember mellére bök.) Kétségtelen, elismerem a hétköznapi terhektől való szabadulás igényét, de ha szabad ezt a kifejezést használnom, az ital csak szurrogátum. Pótlék. Gondolom, osztja a véleményemet, hisz már nem először ebédelünk együtt.

Fiatalember: Természetesen. De úgy vélem, az én esetemben, talán mégis csak jobb lenne egy pohárka bor mellett beszélgetni a gépekről, a különböző alkatrészek egymáshoz való viszonyáról. Ugyanis, ahogy már mondtam, én egyáltalán nem értek az ilyesmihez és …

Dezső úr: Erre tessék.

(Eltűnnek a sötétben, majd belépnek Dezső úr szobájába, a fiatalember kezében boros üveget lóbál.)

Fiatalember: Világos.

Dezső úr: Nem világos, de tűrhető. Tessék, fáradjon beljebb.

(A Fiatalember belépve körbesétál, nézi a szobát, a berendezési tárgyakat.)

Talán ide üljön.                          (Dezső úr széket tesz a mennyezet alatt vágott apró ablakkal szembe, egy vasrudakból, fából és bádogból tákolt szerkezet közelébe.)

Hát kérem itt van, ő az.

Fiatalember: A micsoda?

Dezső úr: Hát a gép.

Fiatalember: Ja, igen, a gép. (Leül, miközben az asztalra állítja a borosüveget.)

Dezső úr: (Ujját végighúzva az egyik csövön, mintha csak azt nézné, mennyi por szállt rá.) Nagy örömömre szolgál, hogy feljött. Bevallom, már a múlt héten, amikor együtt ebédeltünk, már akkor majdnem megszólítottam ez ügyben. Úgy gondoltam, maga megérti, magának megmutathatom. Mert az a helyzet, kérem tisztelettel, hogy ez a gép az élőlényeket fénnyé alakítja át.

Fiatalember: Az élőlényeket fénnyé, értem.

Dezső úr: (mosolyogva leül az egymásra rakott téglákkal alátámasztott fotelba) Látom, nem hisz nekem.

Fiatalember: Tulajdonképpen …

Dezső úr: Mondja csak nyugodtan, hogy bolondnak tart.

Fiatalember: Erről szó sincs, higgye el.

Dezső úr: Ha azt mondja, akkor sem sértődöm meg, mert én tudom, tetszik érteni, tudom, ez a gép képes az élőlényeket fénnyé alakítani. Így az emberből is, mint élőlényből ugye, egész egyszerűen fény lesz. Egyszerűen fény lesz az emberből.

Fiatalember: Tudja, Dezső úr, mondtam, hogy alig értek valamit a gépekhez, a technikai érzékem a nullával egyenlő, így … (Feláll, az asztalhoz megy, kezébe veszi a borosüveget, körülnéz, hogy nyithatná ki.)

Dezső úr: Egyszerűen fény lesz az emberből, bár ezt még nem állt módomban kipróbálni, azaz … Egy öreg barátommal sikerült. Pap volt egy kis vidéki faluban, feljött hozzám látogatóba, aztán …

Fiatalember: Bocsásson meg, nincs véletlenül egy dugóhúzója, azaz egy sörnyitója, mert újabban ezeket a borosüvegeket is ilyen lehetetlen kupakokkal …

Dezső úr: Sajnos, azonban az a meggyőződésem alakult ki, hogy barátom, az a pap, nem volt minden szempontból megfelelő erre a kísérletre, s ahogy magával beszélgettem, ahogy láttam mennyire járatos a hétköznapok apróbb-nagyobb dolgaiban, azt mondtam magamban: meg kellene magával próbálni.

Fiatalember: Nagyon kedves, de ne vegye rossz néven, csupán arra gondoltam, ha már feljöttem önhöz vendégségbe, akkor talán … (esetlenül forgatja kezében az üveget)

Dezső úr: (izgatottan felugrik, a géphez megy) Nézzen csak ide! Ráülök itt ebbe a karosszék formájú lyukba, ezt a gombot lenyomom, látja, és egész egyszerűen a csont, izom és zsírszövetek fénnyé alakulnak át, én pedig másodpercenként háromszázezer kilométeres sebességgel száguldok ahová irányítom ezt a szék fölött elhelyezett célzógömböt. (Beül a székbe, a mennyezet alatt vágott kis ablak felé néz.) Gondolja csak meg: magam mögött hagyhatom a földet minden szerencsétlen nyűgével együtt, az üzletekben veszekedőket, a fondorlatosan tervezgető politikusokat, a kórházi ágyakon fekvő, gyógyíthatatlan betegeket, a piszkos folyókba fulladó halakat …

Fiatalember: (Dezső úr felé lépkedve) Az üzletlakásokba és padlástérbe szorult öregeket …

Dezső úr: Az egymás idegeit tépő, veszekedő házasokat, munkatársakat …

Fiatalember: A fondorlatosan okoskodó kis karrieristákat és a lemaradottakat, félreállítottakat se felejtsük ki, Dezső úr …

Dezső úr: Képzelje csak el, egész egyszerűen fény leszek, és másodpercenként háromszázezer kilométeres sebességgel száguldok.

Fiatalember: Ez világos, csak valahogy a gép működése, Dezső úr, miután fogalmam sincs … Addig is tudna adni egy nyitót ehhez az üveghez?

Dezső úr: A gép működését elmondom, persze, hogy elmondom. Hiszen önnek jogában áll tudni, hogyan is válik fénnyé, igaz? … Mert nagyon kérem, ugye nem tagadja meg tőlem ezt a szívességet? … Nahát, először is a fogaskerekeket nem olajjal kell kenni, hanem virágporral.

Fiatalember: Virágporral, világos.

Dezső úr: (egy komódhoz menve, fiókot kihúzva) Itt, ebben a nylon zacskóban tartalékolom a tavasszal összegyűjtött virágport. A növény fajtája mellékes. (A sarokban álló kannához megy.) Ebben a bádogkannában esővízbe áztatott és apró darabokra összevágott, ahogy a petrezselymet szokták a jó háziasszonyok, akáclevél van, ami benzin helyett szolgál. Kiszárítom, megőrlöm és forró vízbe szórom. Ez az üzemanyag.

Fiatalember: És úgy apróra össze kell vágni, mint a petrezselymet, mielőtt? …

Dezső úr: Természetesen.

Fiatalember: Dezső úr, ha úgyis forró vízbe teszi, minek esővízbe áztatni?

Dezső úr: (mosolyogva) Mert a lúgos hatású, selymes esővíz az akácleveleket, na azért nem kell magának mindent tudni, már ne vegye rossz néven. Elég annyi, hogy az esővízhez képest ez a klóros vacak, ami a falból csurog, legfeljebb csak forralva használható ebben az esetben.

Fiatalember: Persze, értem, csakis forralva. Ebben az esetben. De amúgy ihatja a dolgozó, mármint az ember, forralás nélkül is?

Dezső úr: (mosolyogva legyint) Az ember, az mindent kibír, de ez gép, uram, nem ember.

Fiatalember: És ha lenyomja a gombot itt, biztos, hogy mindig működik? Szóval egyszer sem fordult még elő, hogy …

Dezső úr: Múltkor két ebéd árán vásároltam egy papagájt, idehelyeztem az ülő részre, a célzógömb elé, beállítottam, úgy találomra negyvenöt-ötven fok között a célzót, lenyomtam a gombot …

Fiatalember: És?

Dezső úr: Másodperceken belül, pontosan, mint a pap barátommal történt, egy fénysugár vágódott az ablaknak. Aztán semmi. A többi néma csend. Tehát a madarak valószínű rendben vannak, bár egy vadon nőtt, mondjuk szarkával, kék cinegével vagy búbosbankával kellene kipróbálni és nem egy ilyen madár kereskedésből szerzett jószággal. De a madarak talán rendben vannak. Az ember azonban? … Mert a barátom negyven évig élt magányosan abban a kis faluban, s így … szóval érti, nem igazán volt alkalmas erre a kísérletre. De, maga, ha esetleg kedve lenne … Ha megkérhetném, miután úgy gondolom …

Fiatalember: Hirtelen nem is tudom, előbb talán innék …

Dezső úr: Nézze, drága fiatal barátom, az életünk egyetlen legbiztosabb ténye: a halál. Ha valaki úgy ügyeskedik, hogy erre nem gondol, az becsapja magát. Ezt szépen be kell sorolni az életünk tervei közé. No, persze, mindannyian úgy érezzük, hogy ez csak másokkal történik meg. Úgy érezzük, azt mondtam, mert az eszünkkel tudjuk, hogy velünk is megesik. De hogyan, ez a kérdés?

Fiatalember (nem remélve, hogy kinyithatja, leteszi az üveget a földre): Dezső úr, nem gondolja, hogy maga gyilkos?

Dezső úr: Ugyan, dehogy.

Fiatalember: Hát azzal, hogy fénnyé változtatta a barátját, azzal megölte, nem? Vagy azt a papagájt.

Dezső úr: Fénnyé változni vagy meghalni, az kérem, egészen más. Az a papagáj, példának okáért, legközelebb már embernek születik. Mert, ugye a lélek a növényben alszik, az állatban ébredezik és az emberben ébren van. Lehet, hogy abból a papagájból sokkal hamarabb lesz, az én segítségemmel egy éber ember, mint ahogy rendes körülmények között megtörtént volna. De kérdeznék bizalmasan valamit magától, megengedi?

Fiatalember: Tessék csak.

Dezső úr: Bár még aránylag fiatal, de közelebb a harminchoz …

Fiatalember. Huszonnyolc.

Dezső úr: Na, hát akkor jogos a kérdés: maga azt hiszi eddig vétlenül élt? Nem követett el másokkal szemben bűnöket?

Fiatalember: Már hogy hinném?

Dezső úr: Pontosan ez az. És mit gondol, nem lenne részemről nemes cselekedet, ha magát megkímélném a további ballépéseitől?

Fiatalember: Ezt hogy érti?

Dezső úr: Szó szerint. A halált nem lehet elbliccelni, kérem, mint egy villamosutazást. Azt hisszük, meg lehet úszni, akárcsak az életet, a bűnöket, a felelősségre vonást? Nem, fiatal barátom, ezt nem lehet. Persze ezen a földgolóbison gyakran ránk fognak bűnöket, azért meg is büntetnek, de ez, ugyebár, már nem a lélek kategóriája, ez csak olyan alantas, földi, olykor politikai praktika. De hagyjuk a politikát, maga ehhez még úgyis fiatal. Éppen ezért én meg akarom óvni egy csomó bajtól.

Fiatalember: Pillanatnyilag megvagyok és bevallom, inkább talán még vétkeznék egy kicsit.

Dezső úr: Ajjaj, okosabbnak gondoltam, fiatal barátom. Nézze csak, mindannyiunk életéből kiderül, hogy mennyi hiábavaló évet éltünk, nem lenne okosabb magának egy kicsit megspórolni? Na, gondolja csak meg, egyszer úgyis kiderül, hogy vége, nem volna jobb előbb túlesni rajta? Én szépen magára hagyom a borocskájával, maga végiggondolja az életét és pontot teszünk a dologra. Maga ragyogni fog a világmindenségben.

Fiatalember: Kecsegtető perspektíva, de valahogy most még …

Dezső úr: Hát a köznapi önfeláldozás, az semmi? Nem akar e kis haza, biztosíthatom nem is névtelen hőse lenni?

Fiatalember: De a nevemet sem tudja, Dezső úr.

Dezső úr: Ez apróság, majd megmondja. A lényeg, hogy a haza nehéz sorsában segíthetne. Évekkel előbbre hozhatnánk a megváltást. Miféle magyar ember maga?

Fiatalember: Fiatal.

Dezső úr: Na, persze, fiatal. De azért már maga is látott, hallott egyet s mást. Magát nem gyötörte igazán az erőszak, így ha magából sikerülne esetleg fényt csinálhatni, talán még jó néhány más magyar polgárból is lehetne és akkor fényes kis asteroidok röpdösnének …

Fiatalember: Mi az az asteroid?

Dezső úr: Kis bolygók, szóval fényes kis bolygók röpdösnének és vigyáznák a mennybolton ennek az országnak a sorsát. Tessék, itt az üvegnyitó.

Fiatalember: Köszönöm. (kinyitja a borosüveget)

Dezső úr: Érti már? Nem bolygó hollandusként, hanem bolygó magyarként röpdösnének egyesek és bolyongnának, mint magyarban az öröm. Hát nem akarja itthagyni ezt a szerencsétlen, szomorú, szorongó siralomvölgyet? Nem akar sziporkázó szerencsecsillagként ragyogni? Ebben az egész kísérletben magáé lehetne az úttörő szerep.

Fiatalember: Köszönöm, már voltam úttörő.

Dezső úr: Ne vicceljen, én nem olyan marhaságra gondoltam. A szó igazi értelmében a világtörténelemben úttörő lehetne.

Fiatalember: (tölt egy pohárba) Nem gondolta meg magát, nem akar mégis egy kortyot?

Dezső úr: Elsőként ragyoghatna, mint a jövő nemzedék egyik jeles képviselője, a magyar égen.

Fiatalember: Hát, csábító ajánlat (iszik). De mi van, ha átlépem a nagy sebesség miatt a határt, akarom mondani átragyogom a határokat?

Dezső úr: Hát ez az! Átragyog majd egy kicsit keletre, délre, északra, nyugatra. Ott is vannak magyarok, nem?

Fiatalember: De.

Dezső úr: Nekik is szükségük van egy kis fényességre. Tőlem Amerikába is elragyoghat, csak aztán nem ottmaradni, visszajönni. Illetve visszaragyogni. Ugye világos a gép működése?

Fiatalember: Világos. Az teljesen világos.

Dezső úr: Na, látja, mondtam én, hogy nem kell szabadkoznia, mert nincs technikai érzéke. Máris beállítom ezt a célzógömböt … Azaz, álljunk csak meg, tisztáznunk kell, mely irányra állítsam be …

Fiatalember: Nekem teljesen mindegy, én ugyanis …

Dezső úr: Nem úgy van az, kérem, ez egyáltalán nem lényegtelen, hiszen az a papagáj vagy a pap barátom is ki tudja hol ragyognak már, mert csak úgy találomra állítottam be. De egy olyan ember, mint maga, úgy gondolom …

Fiatalember: Nem ragyoghat csak bele a világba, mint egy ostorlámpa a körúton. Mint a nap vagy a holdsugár, ami bekúszik az emberek szobájába.

Dezső úr: Gondolja meg, ha valahol éjszaka nem húzzák le a redőnyt, nem sötétítenek el …

Fiatalember: Ez mind nagyon szép, Dezső úr, de azt hiszem, sajnálnék itthagyni néhány dolgot. Például …

Dezső úr: Annyi minden van, amit útközben elhagyunk: barátok, nők, apró tárgyak, ruhadarabok. De ha az ember mindezek után fénnyé válhat és saját véreinek segíthet …

Fiatalember: De ha fénnyé változom, nem lesz szemem és fülem.

Dezső úr: Kétségtelen, nem lesz.

Fiatalember: Nem hallgathatom például Bartók vagy Johann Sebastian Bach urak zenéjét vagy egy-két általam nagyon kedvelt néger hölgy és úr énekét. Aztán, tudja, szám sem lesz, pedig, képzelje csak el, amint a meleg paprikás, piros lében kellemesen elnyújtózva fekszenek a puhára főtt, alsó marhalábszárból készült pörkölt húsdarabkák, körülöttük sárgásan ragyogó nokedlidarabkák állnak őrséget … vagy amint a tormás főtt marhahús mellé ügyesen odaütjük a szinte fázósan remegő velőrudacskákat a csontból, aztán puha, pirított kenyérre ráhelyezzük a remegő velőt, megszórjuk sóval, piros paprikával, és …

Dezső úr: Ezt hagyjuk most, az ételeket hagyjuk, erről most ne beszéljünk!

Fiatalember: Jó, hát akkor talán a barátnőmről. Tudja, Dezső úr, amikor a heverőmön odabújik hozzám és az utcáról bevillanó holdfényben látom félig nyitott szájacskáját, ahogy gyorsuló lélegzettel, kicsit remegve, mint a csontból kipottyanó velő, odabújik hozzám, telt, fehér combját ráteszi a derekamra, és …

Dezső úr: Nem érti, fiatal barátom, hogy sokkal elvontabb, úgy is mondhatnám, fennköltebb dologról beszélek én? … Ezek gyengécske ellenérvek, de a fény …

Fiatalember: Ha nem lesz szám, nem beszélhetek senkivel, márpedig akad néhány ember, akitől lenne mit kérdeznem, és kíváncsi is lennék arra, mit válaszolnának …

Dezső úr: Higgye el nekem, bizonyos kérdéseket nem érdemes feltenni. Azt hiszi, ha igazságkereső kérdéseket tesz fel az ismerőseinek, a barátnőjének, egy hivatalnoknak, akkor jobb? Úgyis azt válaszolnak, amit akarnak. Lehet, hogy pillanatnyilag megelégszik vele, de aztán új kérdéseket kell feltenni és ez így megy, amíg …

Fiatalember: Ha nem veszi rossznéven, Dezső úrnak mikor jutott eszébe a gép?

Dezső úr: Hát … Az a helyzet, hogy körülbelül negyvenvalahány évvel ezelőtt főmérnök voltam, és úgy alakult, hogy több évig egy nagyon sötét helyen kellett tartózkodnom. Tudja, magasan vágott, rácsos ablak, csak bizonyos időben mehet ki az ember a helyiségből, mert bizonyos személyek olyan szürke ruhát, mondhatnám úgyis, egyenruhát viselők gondoskodtak erről. A feleségem természetesen elvált tőlem. De én kérem tisztelettel, fényt kedvelő ember vagyok. Szinte egyre megy nálam, hogy napfény vagy lámpafény, csak világos legyen. Bár ez a mostani szobácskám is inkább arra a bizonyos helyiségre hasonlít, és nem mondhatnám, hogy túlságosan igazságosan zártak el annak idején a fénytől. Éppen ezért néhány hónappal ezelőtt arra gondoltam, pótolnom kell a hiányzó fénytelen éveimet, mert ugye, jog szerint is, ugyanazért a bűnért, bár az én esetemben, azt hiszem, nem helyes ez a kifejezés, szóval azért csak egyszer lehet valakit eltiltani. Ez a mostani, hogy úgy mondjam, szintén kissé fénytelen helyzetem pedig … egyszóval így kezdtem hozzá az ember és a fény összefüggésének kimutatásához … És íme az eredmény! (megsimogatja a gépet) És itt van ön, akinél, higgye el, jó emberismerő vagyok, akinél alkalmasabbat nem is találhattam volna arra, hogy fénnyé változzék.

Fiatalember: Hát talán azért még akadna rajtam kívül …

Dezső úr: Magából fénysugarat csinálok, fiatal barátom, és semmi kétség, őszi estéken, mikor vadlibák gágognak a város rosszul világított utcái felett fenn a sötétben, és a vezér gúnár gágogása meg a többiek válasza egy-egy pillanatra hallatszik is a sötét magasból, maga ott kószálhat majd közöttük, ott cikázhat, mint egy apró kis fénysugár és lenézhet a városra, a házakra, akár csak a vadlibák, sőt, maga még rajtuk is túltehet; átugorhat a holdra, a Vénuszra, a Merkúrra, a Szaturnuszra … Tessék, foglaljon helyet, parancsoljon.

Fiatalember: Nézze, Dezső úr, mondtam, akadna néhány dolog, amit sajnálnék itthagyni, aztán ha az ember csak úgy egyszerűen egy fénysugár, egy fénnyalábocska, akkor nem ember, igaz?

Dezső úr: Kétségtelen. Más a fény és más az ember.

Fiatalember: Hát ez az! Nagyon szép dolog csak úgy ragyogni bele a világba, de … (óvatosan nézegeti a gépet) talán most még nem. Viszont, ha úgy alakul, feltétlenül megkeresem, ezt megígérhetem. Ha már, mondjuk, nem lesz szükség a számra, fülemre, vagy egyáltalán, ha úgy gondolom, többet ér csak egyszerűen ragyogni, fényleni, mint … Szóval ezt megígérhetem. De pillanatnyilag … említettem a zenét. Aztán ott van, ahogy Dezső úr is mondta, az a néhány ismerőse az embernek, hozzátartozója, aztán egy puha, ropogós kenyér, egy szál jó paprikás kolbász … Bár ez egy nagyszerű gép, mondhatnám, világra szóló találmány.

Dezső úr: Köszönöm, magam is tudom, de mit nem akar még itthagyni?

Fiatalember: Hát, nézze, ott vannak még azok a percek, órák, amikor az ember együtt van egy nővel, akit szeret és aki őt is szereti, és, ha teljesen nem is, de részben elfelejti élete legrohadtabb óráit, akkor talán megéri, hogy egyelőre itt maradjon.

Dezső úr: Szóval nem vállalja?

Fiatalember: Nem, egyelőre nem.

Dezső úr: Csak akkor, ha már nem lesz szüksége a szemére, szájára, ha lemond arról, hogy … Hát, igen, megértem. Pedig mennyire bíztam magában, és most … (feláll, az asztalhoz sétál, egyetlen mozdulattal magának is tölt a borosüvegből egy szekrényből kivett bádogbögrébe) Tessék, töltsön csak még magának én nekem is, mert nagyon elszomorodtam. Azt hittem, maga vállalja, sajnos, úgy látszik, végül is önmagamon kell kipróbálni a gép működését … Na, mindegy, megértem magát is, teljességgel megértem …

(A szoba elsötétedik.)

Narrátor (a Fiatalember az előszínpadra jön)

Pontosan öt hete láttam Dezső urat, gondoltam megkeresem.

(A folyosó kanyarulat ajtajánál csönget.)

Férfi (Öreg, dadogós, kissé részeg, svájcisapkában jön ki, kezében pohár.): Te … te … tessék.

Narrátor: Jó napot kívánok. Keresek valakit. Két emelettel feljebb lakik, nyugdíjas gépészmérnök.

Férfi: A Rib … rib … riba … Ribáryra gondol?

Narrátor: Igen.

Férfi: Mmm .. már … ttt … több mint egy hónapja, senki nem ttt … tudja, hol van (megtántorodik) Hopplá! Cscscs … cső … cső … repedés lehetett nála. Az alatta lakó mmm mondta a kö … kö … közös képviselőnek, hogy tete … teljesen eláztam. (Megint megtántorodok.) Hoppá! Mégis forog a föld. Felmentek hozz, de nem nynyny … nyitott ajtót. A műszaki bizottság egyik ttt … tagjával kinyitották a szobáját. SSe … ss, se … semmit nem ttt … találtak, nem ott volt csőrepedés. Azóta nem látta senki a rib … rib … riba … Ribáryt. Ta-ta-ta talán valami baleset történt vele.

Narrátor: Nem, nem hiszem. Köszönöm. Viszontlátásra.

Férfi: Vö … vö … vö … mmm … mégis forog a föld.

Az férfi eltűnik a sötétben, a Narrátor előre jön a színpadon.

Narrátor (Fiatalember): Pontosan öt hete nem láttam Dezső urat. Néha eszembe jut. Talán mégis kipróbálta magán a gép működését. És sikerrel. Most itt száguldozik a fejünk felett. Esténként, éjszakánként láthatnánk is őt. Ha az ég felé néznénk, talán láthatnánk egy pillanatra, amint fényes, apró kis üstökösként elhúz a városunk felett, az ország felett. Európa felett. Egy fénnyé lett öregúr röpköd körbe-körbe a fejünk felett.