Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ahol fény van, ott...

2010.01.13

 
 

 Ahol fény van, ott árnyékot is találunk

 

  Az emberiség nagy része történelme folyamán különböző módon és különböző szinten szellemi, spirituális világát tárgyiasította a mindennapi életben magát körülvevő anyagi élettel, használati kultúrával.

 
            A természet rendjétől való fokozatos elszakadás egyre inkább eme tárgyi kultúra felé hajszolta az embert és a hétköznapokat megélt létét, s így vált a huszadik századra ez a tárgyiasított kultúra a fogyasztói társadalom jelképévé. Hogy egy, a szellemi, spirituális világunkat szétromboló, újkori személyiségünket torzító erővel van dolgunk, ez nem kétséges.
 
            Úgy tűnik azonban a XXI. század első évtizedére Európa szerte, de ami fontosabb számunkra, ma már nálunk is az emberi életminőség és szokásrend elérte azt a tűréshatárt, ahol szellem és anyagi világ között alig van találkozási pont.
 
            Ezt kiváltképp a legnagyobb keresztény ünnepen, karácsonykor vehetjük észre.
 
            Az egész esztendőben sugalmazott – immár nálunk is némelyek számára „határtalan” – fogyasztói, globalizált társadalom javainak harácsolása szinte kizárja a spirituális, szellemi ünneplés lehetőségét. Mert az anyagi, sőt, anyagias világ teljes mértékben eluralkodni látszik az egyes ember személyiségén.
 
            Az emberi szükségleteken túl megtermelt javak botrányosan igaztalan elosztását csupán fokozza az ünnepi (a világot lelkiekben irányító Fennvaló jelenlétét hol tagadó, hol csak Róla megfeledkező) vásárlási őrület, mely a mindennapi szeretet helyetti ajándékozásként terjed. A divatficamosan fokozódó társadalmi jelenség immár rákos sejtként burjánzik a mai magyar konzum idiótizmus légkörében is.
 
            A túlfogyasztás tárgyi kultúrájával, a Média Márkt-ok és Elektro Word-ök adrenalin szintet felszökkentő vásárlási lázával behelyettesítették az Istent, s ezzel a Jézus-Kisdedet is. Nemcsak szakralizálták, de szellemiségében kiüresítették a karácsonyi ünnepet, és egyre nagyobb területeket borítanak el az üdvtörténeti karácsonyi fények melletti árnyékok. Ajándékvásárlásos, gazdasági bulizássá silányították nálunk is az évtizedekkel ezelőtt, a „szocialista materialista” nyomás ellenére még úgy-ahogy szellemiekben bensőséges karácsonyi ünnepeket. A szuper- és hipermarketek, az áruházláncok, a Tescók, Sparok, Metrók és a többi, emberléptékű kisvállalkozásokat tönkretevő globalizációs templomok ünnepévé silányult nálunk is a Kisded születésének emlékezete. A fiskális szemléletű agymosás világában.
 
            A karácsonyi fények tehát csupán ennek az anyagias gondolkodású világnak a kivetülései lennének?
 
            Persze tudjuk, a keresztény Európában – s a többségében keresztények lakta, de egykor „szocialista”, Istentagadó irányítású Magyarországon is – a szekularizáció, az anyagias való világ előre törésének, mondjuk, félévszázada, ehhez a gyarló emberi szemlélethez kellett, hogy vezessen. (Lásd: Európa Uniós alkotmányból kimaradó keresztény értékek.)
 
            Éppen ezért az emberi életet vállaló Kisded születésének ünnepén, a karácsonyi fények villódzásakor, a honi többség hétköznapi életének egyre silányabb, kiszolgáltatottabb vergődésében elsőként kell fölemlítenünk a saját, magyarországi életünk legsötétebb árnyékát: ez alatt az ötven év alatt 7 millió magzatot nem szültek meg a magyar anyák. Vajon hány millió utóda lenne már a meg nem született hét milliónak? Az eltorzult szellemiség okán nálunk is divatos szingli-létben, az akaratlagos gyermektelenek, saját egyéniségüket és karrierjüket dajkáló világban?
 
            Mi van, ha ama Kisded annak idején nem születik meg? Mennyivel és milyen életminőségben lenne rosszabb ez a földi lét? S bár megszületett, de egyre inkább Krisztus-felejtő lett ez az öreg Európa is, és benne dekrisztianizálódottá vált országunk. Mondhatnám úgy is: szellemiekben karácsony-ellenessé, szeretet-vallás ellenessé, élet-ellenessé lettünk a reánk erőszakolt évtizedes mindennapi küzdelemben.
 
            Pedig akárhány éves az ember, ha keresztény és érzelmileg nem retardált, mikor meglátja a karácsonyfa tűlevelű ágain lógó, fényesen csillogó díszeket, és lobogó gyertyácskákat vagy színes égők tekeredő láncát, kissé bizony elérzékenyül. Gyermeki zavarodottságggal nézi ezt a díszes fát, nyugalom és meghatódottság költözik a szívébe.
 
            Ez az a spirituális élmény, amelyet egyre inkább képtelenek vagyunk a gazdasági- és szellemi globalizáció nyomására megérezni és átélni.
 
            Kissé zavarodottan állunk a díszes karácsonyfa előtt.
 
            Már akinek egyáltalában Jézus születésének a századok alatt kialakult emléknapjának Szentestéjén karácsonyfája, s már akinek van pénze, hogy bármily csekély ajándékkal lepje meg szeretteit.
 
            Ez lenne talán a következő árnyék az ünnep fényei között, hiszen olykor, ha sorsuk úgy hozza, a magányosok és a szegények bizony mások által állított karácsonyfa alatt kénytelenek átélni a Szenteste kegyelmi pillanatait. És olyanok is vannak, akik lelkükbe égetett szégyennel nemigen tudják mivel megajándékozni hozzátartozóikat.
 
            Vigasztalásul azonban sokan gondolhatnak arra, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt a „hivatalosan” nyilvántartott Kr. e. 7. és 6. év fordulóján született ez halandó testben gyenge Gyermek, aki még sokkal, de sokkal gyötrelmesebb utat járt be földi életében, mint közülük egy-egy elesett, magányos, szegény vagy beteg.
 
            Mert az Atyánál s így Fiánál, az egykori Kisdednél a vigasz.
 
            Ezért lelkünk árnyékát világítsa be az a tudat is, hogy a Karácsony ünnepén, a Kisded születésének óráira emlékezve, bízzanak az Ő segítőkészségében, aminek igencsak híján vagyunk hazai tájainkon. S ez a hiány a következő árnyéka a mi karácsonyaink lelki fényeinek. A feldíszített, csillogó fenyőfától a templomokban fölgyulladó éjféli mise ragyogásáig.
 
            A segítőkészség hiányának árnyéka is jusson eszünkbe a karácsonyi fények villódzásában, hiszen ha egész esztendőben nem is, de legalább ezen az estén, mint bűnös Ádám maradékai, mai Káinok, próbáljuk lelkünk hajlékába elrejteni a szent jászol emlékét, azt a segítőkész kisugárzást, amit később a Kisdedből lett Jézus hirdetett.
 
            A karácsonyi rebbenő fényekben jusson eszünkbe a betlehemi csillag szórt csóvájával megvilágított jászol, a világ Világossága. De jusson eszünkbe a jászolon túli sötétség is, a felnövekvő Kisded ellen, aki a mi életünket is példázta, gyakran szövetkezők ármánykodása, a csak a való világot ismerők lélek-kufárai és az elszegényítettek tömege.
 
            Hiszen nem a közbizalom, közérdek szeretet-vallása volt ama földi életet vállaló Kisdednek immár felnőttkori igehirdetése? Nem azért született, hogy példaként a szellemi- és anyagi világot egyesítse magában? Hogy gyógyító érzelmek hatásával mi is képesek legyünk ellensúlyozni a csakis anyagi világukat gyarapítók, a másokat gyűlölve érdekérvényesítők poklát?
 
            Nem ez a karácsonyi szellemiség igazi fénye? Ahol „dicsőség mennyben az Istennek, Békesség Földön az Embernek”.
 
 
Magyar fórum, 2005. december 29.