Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az én hazám

 

Az én hazám

 

     Azt hiszem , minden ember számára létezik egy külső és belső haza. Valahogy úgy, mint a tojás sárgája és fehérje, aztán a kettő együtt alkotja az egységes egészet, amit a héj összetart. Mintha minden ember a saját testével tartaná össze a külső és belső hazáját. Azt a külsőt, amit a táj jelenthet, ahol született vagy a szűkebb környezet, ahol él, és a belsőt, amit önmaga tart fontosnak, ha arra gondol, hogy haza. Nekem természetesen elsősorban Magyarország a külső hazám, és bizonyos fokig a lecsatolt területek, ahol magyarok laknak, tekintve, hogy harmincöt éve járok Erdélybe, ritkábban a Felvidékre, és jó néhányszor voltam már a szlovéniai magyaroknál, vagy a Délvidék más, magyarok által is lakott településein. Ez a Kárpát-medencei táj a külső hazám, de ehhez csatlakozik közvetlenül a gyermek- és ifjúkorom Pestszentlőrince is, egy szűkebb táj a nagyobb külső hazából leválasztva, ahol egykor még locsolókocsikkal öntözték a poros utcákat, tavasszal óriási fehér és rózsaszínű luftballonként álltak a kertekben a korán virágzó mandula, cseresznye és meggyfák, és minden udvarban lila meg fehér, illatozó orgonabokrok virítottak. Tehát ez a szűkebb, fiatalkori táj is megmaradt bennem, ez is jelenti nekem a külső hazát. A belső haza pedig számomra az anyanyelvem. Azért az anyanyelvem, mert úgy vélem ezen gondolkodik, létezik az ember elsősorban, és író lévén természetesen ez rendkívül fontos nekem, bár minden magyarnak, de egy írónak különösképpen, hiszen nem csak munkaeszköze, de lelkiségének lényege. Az anyanyelvem éppen úgy meghatározza a hazám, mint a külső, földrajzi táj. Ott érzem magam belsőleg is otthon, azt érzem hazámnak, ahol magyarul beszélhetek valakivel, ahol az anyanyelvem közege vesz körül, mert a kifejezések, a szavak árnyalata, a beszélt vagy írott nyelv, fizikai és lelki állapotot is tükrözhet, tehát gyakorlatilag az ember a saját anyanyelvében meghatározhatja önmagát és ez a gondolkodása, lelkisége tükrözheti a hazát is. Nekem a haza érzését jelenti az is, hogy magyar szavakkal gondolkodom, beszélek, vagy írok.

            Ez a két fogalom – a külső és belső haza – mint ama tojás sárgája és fehérje áll össze bennem, ha arra gondolok: ez a hazám.

 

2006. június 8. Az én hazám (rádiós jegyzet) (Kossuth 6,33)