Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ünnep jelentősége

2010.01.13

 

 

 

Györffy László

 

Az ünnep jelentősége

 

 

Az állat- és növényvilág nem ismeri az ünnepet. Az ember az egyetlen élőlény, amelyik képes ünnepelni. Képes arra, hogy a hétköznapok tennivalóit bizonyos időre átrendezze, a munkáját felfüggessze.
A karácsony, Jézus születésére emlékezve, a mi Európánkban is az emberek nagy részének egyik legkiemelkedőbb lelki ünnepe.
Vajon ennek az ünnepnek lelkiségét, az ünnep idejére nyert szabadidőnket képesek vagyunk az élővilág magasabb rendű emberi szellemiségéhez mérten áterezni? A hétköznapok rendjében kis időre megállni s eltöprengeni véges létünkön? Mert az ünnep, a mi emberi testünket magára öltött Kisded születése arra is alkalmat adhat, hogy véges testi mivoltunkat kitágítsuk. Kiterjesszük a transzcendencia, az anyagi világtól elkülönülő vagy ahogy Kant, német filozófus gondolta, a tudatunkban eleve meglévő, de anyagi világunkban nem érzékelhető lelkiség felé.
S vajon megcselekedjük ezt ebben az évben, a kétezer éves kereszténység és a magyar államiságunk millenniumának karácsonyi ünnepén? A most véget érő századunkban és ezredünkben, a hihetetlen gyorsasággal felerősödött információs technológia és a mindenre át- és kiterjedő technokrata szemlélet korában? Amikor az ember szellemi élete, lelki- és érzelmi világa koránt sincs felkészülve az anyagi világnak ilyetén alakulására: a civilizációs eredmények szellemiséget is mérgező hatására. Amikor a technológiai kultúra, a fogyasztói társadalom gépezete elrabolja lelki békénket, képességünket a hétköznapok folyamatában az ünnepi elmélkedésre.
El kellene töprengenünk azon a morális válságon is, amely nemcsak az elmúlt évtized után szellemi-lelki értelemben is védtelenül ért bennünket, de ezt érzékelhetjük a mindennapokban szerte Európában. A lélekföldnek szinte visszafordíthatatlan erózióját.
Lehet, hogy ennek a századnak és ezrednek a végére - minden csúfos politikai kudarc ellenére - győzött a materialisták és technokraták életszemlélete? Győzött az információs társadalom, az elektronikus világkommunikáció és átalakítja vagy már át is alakította az emberek egymásközti viszonyát? Az elmélyültebb egymásra figyelést. És lelki kútmérgezésként időt sem ad a véges életünk feletti, legalább kicsiny ideig tartó lelki elmélkedésre?
Tudjuk, a történelem veszélyes üzem s mi mindanynyian ebben a veszélyes üzemben élünk, szeretünk, haragvón feldühödünk, és munkálkodunk az egyénre kimért életidőben.
De vajon a karácsonyunk valóban a szeretet ünnepe így a század- és ezredvégen? Ebben az utolsó e századi karácsonyon kik és hogyan képesek szeretni egymást a szellemi és kulturális globalizátorok által lélekben kilúgozódó, és többnyire anyagi gondokkal küszködő hétköznapjainkat kis időre megszakító ünnepen? Pedig a szeretethiányban szenvedő lélek rombolja testi-anyagi létünket is, sorvaszt, mint cserepes virágot a vízhiány. Szikkadó lélekkel nehéz ünnepelni. De tudjuk, emberi lelkiségünket, szellemiségünket azért nem olyan könnyű pusztítani. Akik hitben gondolkodnak, éreznek és élnek, azoknak könnyebb ellenállni a külvilág rájuk zúduló csapásainak. De a lélek akkor is képes megújulni, ha valaki csak élete alkonyán ismeri föl azt a másik, fizikai létünk mellett működő és akarva-akaratlan érzelmeinkre is ható lelkiséget. Az emberi lélek képes a védekezésre, de ehhez időnként meg kell állnunk a hétköznapi rohanás közepette. Az ünnepeinken. A Kisded születésére emlékező karácsonyi ünnepen. Hiszen utazók vagyunk és útitársak. Aztán ki-ki a maga rendelt idejében átlépi az utolsó földi határt. Addig pedig legalább az ünnepeken, kivált a testet öltött Kisded ünnepén gondoljunk véges földi utazásunk utolsó állomása utáni világunkra is. Lelkiségünkre, szellemiségünkre. Most, amikor európai keresztény kultúránk kétezer éves időszaka lezárul s egyúttal magyar államiságunk ezer éve is.
Vajon mit hoz a jövő Európának s benne nekünk, magyaroknak?
 
Új Ember / 2001.I.7.