Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy korai novella

2010.03.09

Decibelben mérve
 

   A szemközti házban valaki leengedett egy redőnyt. Csak a zajt hallotta. Később autóberregés csapódott a nyitott erkélyajtó felől. Egyre erősebben. A kocsi elhúzott a szűk, rövid utcában, az erkélyek alatt.

 - „Kétütemű motor, Wartburg” – gondolta Tímár az ágyban fekve. Felesége a fürdőszobában volt. A vékony téglafalon áthallatszott a kádba zubogó víz. A szomszédok lekapcsolták a rádiót. Az erkélyajtó felől lánynevetés kúszott a szobába. - „Az erkély alatti padon ülnek „– gondolta Tímár.

   Felesége visszajött a fürdőszobából. Arcát bekente uborkás tejkrémmel, felkapott egy újságot a rádió kisasztaláról, felktattintotta ágya fölött az olvasólámpát. Abban a pillanatban Tímár eloltotta a sajátját. A könyvet, - amit eddig a kezében szorongatott, de nem olvasott- a földre dobta. Az asszony alatt reccsent a rekamié, ahogy végigdőlt rajta. Megint autóberregés verődött az erkélyajtó felől. A kocsi a szomszéd kapu elé állt, túráztatták, csikordult a kézifék.

   - „Volkswagen „ - gondolta Tímár.

 - Hát gyönyörűen lesültünk – mondta egy férfi.

   - Csak azt röhögöm, hogy fogsz éjjel ordibálni – heherészett egy nő. Becsapták a kocsi ajtaját. Egyszer. Kétszer. Valaki kulccsal zörgött.

 „ A kocsikulcsot a kezében lóbálja – gondolta Timár. – Biztos a Balatonon voltak.”

   - Aztán káromkodott, csak úgy magában, és lekászálódott a díványról. Hátára terítette a fürdőköpenyét, kisétált az erkélyre. A szomszédos kapualjba épp akkor mentek be a Volkswagen-tulajdonosok. Kezükben szatyrokat és bambusznádat szorongattak.

    Timár elfordította a fejét, és a kurta utca másik vége felé nézett. Aztán az erkélyek felé kapaszkodó ritkás akácfákat bámulta. Levelük meg se rezdült. Az utca fölött, feszített lámpák fényében, mozdulatlan ágaikkal színházi díszleteknek tűntek.

 - Nem csuknád be végre az erkélyajtót ? - csattant mögötte a felesége hangja. Timár nem válaszolt, meg sem mozdult.

   - Neked szóltam.

   - Majd becsukom – mondta Timár, anélkül, hogy visszafordult volna.

   Az erkélyükkel szemben, a túloldalon, üzletlakás ajtaja csikordult. Férfi lépett az utcára, kezében a kilincset tartva, valamit visszaszólt az ajtóban álló nőnek. Elsietett. Erőteljesen vágta cipősarkát a betonhoz.

   Néhány perccel később a magános utcán feltűnt egy másik férfi. Óvakodva, lassan csusszant a cipőtalpa. Megállt az üzletlakás előtt, kopogott. Az ajtó olaj után áhitozva megcsikordult. Bement. Timár elröhögte magát.

 - Azt mondtam az előbb, hogy csukd be az erkélyajtót – csattant mögötte a felesége.- Süket vagy?

   Timár most sem mozdult. Nekidőlt az erkélyoszlopnak, kezével a korlátot ütögette. Halkan dobolt ujjaival a vason.

   Az erkélyükkel szembeni üzletlakás ajtaja kivágódott.

 - Eredj a fenébe, te csibész!  – kiabált a nő az ajtóban, és meglökte a férfit.

 - Te ócska kurva ! - szisszent vissza a férfi.

  Azt hiszed, nem tudom, hogy ma is itt volt, valaki?

 - Te senkiházi.

     A férfi az akácfák tövében húzódó virágágyások felé köpött, és csak annyit mondott.- Te kurva.

  A nő becsapta az ajtót. Timár nem mozdult. Ujjaival sem dobolt tovább a korláton, nyugodtan tenyerelt a vason: rezdületlen akáclevelek, az utca fölött feszített lámpák fénye, a távolodó férfi betonon csusszanó lépései. Timár kis idő múlva megfordult, hogy bemenjen a lakásba. Az erkélyajtó zárva. Halkan kocogtatta az üveget. Semmi. Visszafordult, nekidőlt a korlátnak. Valami olyasmi jutott eszébe: ülve és vízszintesen sokszor viselkednek úgy az emberek, ahogy séta közben vagy az utca sarkán ácsorogva soha. Aztán eszébe jutott egy alig száz méter magas dombtetőn meredező romkápolna. Mindenütt gaz és dudva verte a falak közti törmelék - és földkupacokat, a falak pedig csorbultan az ég felé ágaskodtak. Ha nagyon vizsgálgatta valaki, még rájöhetett, hol volt a főoltár, merre kezdődtek a mellékhajók, hol volt a bejárat. Egyébként csak piros téglahalmaz volt az egész. Forrón vert a délutáni nap a kövekre, a kövek között burjánzó gazra. Darazsak, méhek döngtek a falak tövében, de a kápolna körüli orgonabokrok mellett szamárkóró nélküli zöld fű terpeszkedett. Magas gyíksás.  Timár és a lány – mostani felesége – lehemperedtek a bokrok tövébe. A dombtetőről messze lehetett látni: körben kukoricatáblák, szántók, azokon túl pedig egészen új családi házak. Volt, amelyik előtt még az állvány is ott állt. Lefelé bámészkodtak a dombról, és néhány perc múlva izzadtan szeretkeztek. Egymás teste felé kapkodtak, gondolkodás nélkül rángatták le egymásról a ruhát: inget, szoknyát.

   Erre gondolt Timár, amikor váratlanul kurta kiabálás és ostorpattogás csattant az utca másik végében.

   Lovaskocsi fordult nyekeregve az utcába. Alig haladt néhány métert, a ló megállt. Hangosan fújtatott, remegtek a lábai. A kocsis a ló háta fölött csattogtatta az ostorát, rekedten, sziszegve káromkodott.

   Az ostor nem ért a lóhoz, csak fölötte rebbent, közvetlen a füle mellett. A ló nem mozdult. Csak állt, fújtatott, remegett. A kocsis leugrott a bakról, megigazította a hámot. Már nem káromkodott. Csak a ló fujtatását lehetett hallani.

 Timár mögött megreccsent az erkélyajtó, a felesége kinyitotta.

   - Gyere be – mondta az asszony.

     A férfi nem válaszolt. Az asszony visszament a rekamiéjához.

    A ló összerogyott, alig pár méternyire a Tímárék erkélye alatti akácfától. Csak a hám tartotta. – Bélcsavarodása van biztos – gondolta Timár.

   Mögötte a szobában hirtelen berrent az ébresztőóra. Az asszony bőröndjében volt. Oda csomagolta be veszekedésük közben.

   Az óra csörgött, a kocsis megint hangosan káromkodott. Valamelyik erkély felől élesen csattant néhány elektromos gitár. Valaki maximális hangerőre állította a rádióját. De lehet, hogy magnetofon volt.

  Tímár bement a lakásba, kinyitotta a bőröndöt, és lenyomta az óra kis fémpöckét. A csörgés megszakadt. A kocsis is elhallgatott. A zengő, csattogó gitárok is elhallgattak.

 Timár leült az íróasztalához. Kattanás: kislámpafény. Papírok zizzenése, aztán gépkopogás. Mögötte a félhomályos szobában hangos sóhajtozás, rekamiéreccsenés.

   - Csukja be az erkélyajtót, ha csörömpöl azzal a vacakkal! – Kívülről hallatszott, az utcáról. A szemközti házak valamelyik földszinti ablakából. Talán az üzletlakásból.

    Írógépkattogás tovább.

   - Azt mondták, csukd be az erkélyajtót. Ha velem nem törődsz, legalább törődj másokkal.

     MáM barom, ne zörögjön éjjel azzal a szarral! – Ez már ordítás volt. A szomszédos ház erkélye felől csattant.- Talán a Volkswagen-tulajdonosok – gondolta Timár. Kis asztalt tett az erkélyre, felkapta az írógépet, kivitte, ott kopogott tovább.

    A kocsis csendesen ült a járda szélén. Előtte a ló, keresztbenyúlva az úttesten.

  Ablakok csikordultak, felesége becsapta az erkélyajtót.

  A kocsis lassan felemelte lehorgasztott fejét, ránézett, fel az erkélyre.

 - Maga szerencsétlen, azt mondtam, hagyja abba ezt a csörömpölést!  – vágott Timár felé a szitok a szomszédos erkély felől.

 - Mások alszanak – csipogott egy nő a szemközti erkélyről

   Timár felállt, odalépett az erkélykorláthoz, és leszólt a kocsisnak:

    - Magát nem zavarja, ha itt kopogok?

   - Gúnyolódni tetszik velem? – kérdezte a kocsis, nagyon halkan.

   - Szó sincs róla – mondta Timár –de ha magát zavarja, abbahagyom.

   - Tőlem azt csinál az úr, amit akar. Látja, mi van itten velem.

   - Segíthetek magának valamit?

   - Hacsak le nem jön az úr virrasztani, amíg elmegyek segítségért – mondta a kocsis, de ez úgy hangzott, mintha azt mondta volna, „eredj a francba „.

   Timár az erkélyajtóhoz lépett, hogy bemenjen a lakásba. Megint ki volt zárva. Timár mutatóujját begörbítve kocogott az üvegen. Reccsent az ajtó, belülről elfordították a kilincset.

 Timár lement az utcára, kezet fogott a kocsissal. Aztán egyedül maradt. A kocsis keményen lépett; nagyokat koppant a cipősarka a járdán, ahogy az utca vége felé baktatott.

 Az ablakok becsukódtak, az akácfák rezdületlenül meredtek az utca fölé feszített lámpák fényében, az egyik erkély mögött surrogva-csattogva leszaladt a redőny. Timár egy akácfának támaszkodva bámulta az elnyújtózott, puffadt hasú lovat. A ló időnként fújtatott, miközben a hasa fel-le járt. Valahonnan távolról a házak fölött, az utca fölött, az egymással szemben csillogó ereszcsatornák között villamoszörgés ereszkedett alá, mint egy szélfútta röpcédula, lassan lebegve, és leesett a ló mellé. Tímárral szembe.

( 1970 )

( Megjelent a Dobd föl magad, fiú! c. kötetében )