Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy közéleti írása 2008-ból...

2010.03.31

 

Kép

 

 

Törvény előtti egyenlőség , avagy négy „kiegyezés”?
 
 
„ Fázunk és éhezünk
  S átlőve oldalunk
  Részünk minden nyomor
  De szabadok vagyunk! „
 
             ( A farkasok dala )
 
 
 
 

A fenti, egyik legnagyobb magyar költőnk, Petőfi (Petrovics) Sándor sorai azok, melyek soha nem illettek reánk, mikor azt hittük, a „farkasok „szerepébe bújhatunk. Legalábbis részben. Egy-egy kiegyezéssel. Holott semmilyen kiegyezéses gondolattal nem lehet az ember „farkas" . Kiváltképpen nem petőfis értelemben.

Bár pontosan két esztendeje, március idusán már összehasonlítottam ama 1848-as tizenkét pontot, de most 2008-ban, még az akkorihoz képest is galádabbul hátrányosabb az eredmény, és „természetesen" ama régi igények közül is jó néhány érvényes maradt.

Idén, a húsvéti Nagyhét előtti utolsó (ötödik) böjti vasárnapot követően – tán szimbolikus is a böjt végén? – ünnepelhetjük azt a százhatvan évvel ezelőtti szabadság mámorában pezsgő március idusát. A másnapi Virágvasárnap előnapjaként. A jézusi misztérium, a názáreti utolsó földi útjának boldog kezdete előtt, a keresztre feszítés utáni átlényegülést megelőzően. Személyünket az Ő maga választotta testiségével csakis fizikailag, antropológiailag összehasonlítva és egy jobb életminőségben reménykedve. Egy szabadabb és jobb, nem balsorsos életminőségben.

Pedig az idei március idusa még böjtben ünnepeltetik, nagyböjtben. A magunk jelen életét nézvést kell-e sanyarúbb, böjtösebb összehasonlítási alkalom, a százhatvan évvel ezelőtti ünnepélyes, vértelen forradalomhoz viszonyítva? Holott a fölhevült Petőfi is azt képzelte, hogy „Lamberg szívében kés, Latour nyakán kötél,/ utána több is jő talán...”

E húsvéti szellemi, lelkei nagyböjtben azonban mi ne ragadtassuk el magunkat a fennen, bár nem oktalanul lelkesedő Petőfivel. Holott tudhatjuk, már két évvel ezelőtt a Nemzeti Múzeum kertjében rendezett állami ünnepélyen az épület timpanonos párkányán símaszkos, álarcos kommandós rohambrigádok ( izraeli in-Kal Security ?) hasaltak a „ szabadságra "  vigyázva, és idén is számíthatunk ilyen őrző védelemre.

Talán ezért nem fölösleges, csupán másfél századra visszatekintve, összehasonlítanunk négy kiegyezést, miközben nem felejtjük ama „ Mit kíván a magyar nemzet? " tizenkét pontját. Mondjuk a törvény előtti egyenlőséget... (4. pont) a közös teherviselést (6. pont) és az úrbéri viszonyok megszüntetését (7. pont)

Az 1867-es, az 1945 utáni, majd az l956-ot követő, s végül az elfuserált, elhazudozott, elpaktumozott 1989/90-es évek időszakaira gondoljunk. Lényegében mind a négy esetben a nép félrevezetésével és ebből következően valós véleményének kizárásával egyfajta sajátságos „kiegyezésről” beszélhetünk, és hasonló módon minden alkalommal a véres korszakok után elsősorban nem a magyarság tehetséges emberei jutottak politikai vagy gazdasági-szellemi vezető-szerephez, lehetőségekhez.

Elsőként az 1867-es „haza bölcse” inspirálta alkudozásra gondoljunk, miután 1849-51 között 120 főt végeztek ki, s 1500 főt ítéltek hosszú börtönre, Haynau, a „brescieai hiéna „vezérletével, többek között 1849. október 6-án, Aradon a szabadságharc tizenhárom tábornokát, s ezt követően 1849. december 13-án Pest város tanácsa díszpolgárává választotta Haynau táborszernagyot, Jellasics altábornagyot, Paszkevics herceg tábornagyot, akik leverték a magyar szabadságharcot.

Az 1945 utáni „kiegyezést” követően pedig Sztálin is díszpolgárunk lett, az előzők törlendése után, hiszen legjobb tanítványa, Rákosi (Rosenfeld), akiről a korszakot is elnevezték, kiiktatva szovjet mintára a magyar társadalomból a középosztályt, a polgárságot. Katonai és rendőri erőszakszervezetekkel kivégeztetett, veretett halálra és hosszú börtönre ítéltetett több tízezer embert ( Lásd: ÁVO, Katona Politikai osztály, ÁVH, kuláklisták, internáló táborok) és tönkretette az antiklerikalizmussal, burzsujsággal, osztályidegen és más, jelzőkkel vádoltak életvitelét.

Az európai, sőt világpolitikai helyzetet is döntően megváltoztató 1956-os forradalom és szabadságharc utáni „kiegyezés” abban állott, hogy az 1848-as Haynauhoz képest rögvest háromszor annyi halálos ítélet született, és közel húszezer közepes, és hosszú börtönbe zárás, nem beszélve a több százezres politikai megfigyeltekről, munkahelyekről, elbocsátottakról, vagy évtizedekre az élet és hivatásuk, szakmájuk perifériájára taszítottakról a Kádár (Csermanek) - féle diktatúrában. Hol voltak a megnyomorított életűek az 1848-as idők utáni Kossuth apánkért kiáltókhoz képest? A feudális abszolutizmus helyett a dualista államszervezet korszakában, a Bach-huszárok elnyomó gépezetében élőkhöz képest? Abban az „aranykorszakban”, mikor is a hadügy, belügy, pénzügy, változatlanul a „bécsieknél” maradt, illetve ezen is velük kellett „osztozni”. De a gazdaságilag és szellemileg még így is fellendült ország haszonélvezői főként a bevándorolt osztrákok, németek, zsidók lettek, a régi „ monarchiások”, ahogy 1945 után a moszkoviták ( Moszkvából hazajöttek ) és a hazai, velük kollaboráló bolsevikok, sokszor megint csak zsidó származásúak. S vajon 1956 után nem a volt ÁVH-sok és hithű kommunisták lettek ismét az országban, szinte minden területen az irányítók, vezető pozíciókat betöltők? Nem ők „szedték meg” magukat az olcsó, pár forint négyszögöláras balatoni telkekkel, és a disszidáltak otthonainak megszerzésével, sok minden egyéb mellett?

Ama 1848-as március idusa után eltelt közel másfél századdal későbbi „kiegyezésünk” egy újkapitalista áldemokráciába torkollott. Sajtószabadságunk ( Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését „1. pont) a Bnai-Brit, azaz a Szövetség Fiai nemzetközi szervezet befolyása alatt működik, nem kis mértékben a rendszerfordulás első miniszterelnökének hibájából, árulásából adódóan. Ahogy ennek következménye lett, szintén a volt miniszterelnök önhatalmú, netán részben külhonból irányított ( lásd: Mark Palmer, akkori amerikai nagykövet erőszakos befolyása az SZDSZ mellett!) „ kiegyezéses”, paktumos politikája, amikor is már egyértelműen a „szocialista „ és „ liberális” eszme maszlaga mögé rejtőző újkapitalisták teljes egészében – sokkal jobban, mint az elmúlt majd másfél évszázadban – magukhoz rántották az ország anyagi javainak nagy részét ( lásd: privatizáció), úgy is, mint a korábbi rendszer vezetői, kiszolgálói. Természetesen ezzel együtt a kulturális-szellemi élet irányítását is. Megint megtörtént a nép kizárásával egy réteg meggazdagodása, az anyagi javak újra elosztása, a hatalom koncentrációja, de most olyan mértékben, hogy a magyarság genocídiumához vezethet. Hacsak...

Az orosz Gasprom (leánykori nevén: Déli Áramlat) szemben a nekünk kedvezőbb, olcsóbb és az Európai Uniónak is, ahová tartozunk, fontosabb Nabucco gázvezetékkel, nem mást jelent, akár szellemi, akár nagyin is gyakorlatias értelemben, mint az 1848/49-es szabadságharcunkat leverő Paszkevics, akkori orosz hadseregfővezér mintájára most Paszkevics-Gasprom általi leverettetésünket. Aztán itt vannak még nekünk a Világbank (Rothschild bankház befolyása), az IMF, Nemzetközi Valutaalap diktátumai, és a milliárdos csalásokon, maffiaüzelmekkel meggazdagodottak rétege, a hazai és külhoni kapcsolati tőkével szerzett, kiemelkedő pozíciókban lubickolók serege az egészségügytől, a kereskedelmen át, a kulturális pályákig, hivatásokig. Vagy a pártok vezető köreibe, nem éppen rátermettségük vagy tudásuk okán, kiscsoportos óvodásokként tömörülő pozíció-vitézek és udvarhölgyek kegyenceinek köre. Mintha a magyar politika és gazdasági elit meg a közvélemény, a lakosság, a nép szemlélete között nem is ritkán a közel másfél századdal ezelőtti konfliktusok állnának fent. Mintha nem is történt volna közben néhány „ kiegyezés "  a hatalom, a rajtunk uralkodók és hazai kiszolgálóik meg a nép között. Vagy ezek csak „olyan kiegyezések?” voltak?

Miben különbözik a magyar lakosság, sajnos már nem éppen nép számára a Habsburg-világ magyarellenessége, az akkori osztrák pökhendiség és elnyomatás a mai álszocialista és álliberális elnyomatásunktól? Csak annyiban, hogy ezek a „mieink”, „hazaiak”.

Vajon 141 év után, 63 év után, 52 év után megint csak a túléléssel kell törődnünk? A túlélés pedig nem normális emberi állapot, csupán kényszer és kétségbeesés szülte következmény.

Ezzel az állandó túlélési technikakereséssel nem ugyanúgy szellemi zsellérek vagyunk, ha volt (,) kommunisták ivadékaival szemben szeretnénk saját, hétköznapi érdekeinket érvényesíteni? Nem ugyanúgy félreállítanak bennünket, ellehetetlenítik a különböző munkahelyeken az életünket, mint 1848 tavaszán? Vagy később, a népkizárásos „kiegyezés” után? Csak most európai uniós transznacionális világcégek és hazai kollaboránsaik „dualisztikus” működési módszereikkel töltik be a hajdani Habsburgok, moszkoviták, bolsik, kádárista apparatcsikok korifeusi elnyomását.

A négy „kiegyezés” abban is hasonlít egymásra, hogy mindannyiszor a régiek befolyásolása győzött.

Csak most, a XIX. Századi dualisztikus, álságos „közös” életet, a XX. Századi gyilkolászásos „népi demokráciát”, a szovjet tankok árnyékában hamisan összekacsingatós „szocializmust " felváltja a globalista, transznacionális cégek uralkodásának korszaka.

Vajon az izraeli In-Kal Security őrző-védő (?) jelenleg „ideiglenesen” nálunk állomásozó (laktanyákat is védő?!) félkatonai gárdái nem hasonlítanak az 1848-as feudál-abszolutizmus által szintén „ideiglenesen " itt állomásozó osztrák katonai ezredekre vagy a későbbi ugyancsak „ ideiglenesen” itt állomásozó több tízezres, százezres szovjet katonai egységekre? Vagy ezt kiváltja a reánk kényszerített globalista cserebere, mondjuk azzal, hogy a makói gázmező 600 ezer milliárd euróért eladva Kanadának?

A mainál aljasabb, bennünket a kihalás felé szorító „kiegyezés” nemigen volt. Gondoljunk csak legfőképpen a tizenkét pont törvény előtti egenlőségére, de ne felejtsük a közös teherviselést és az úrbéri viszonyok megszűnését sem.

Nem kellene a valódi közös teherviselés érdekében az újmódi, és persze más stílusú és formájú úrbéri rendszert egy XXI. századi magyar „jobbágyfelszabadításnak” felváltania? Csak kicsit erőteljesebben, mint holmi alkalmi tömegtiltakozásokkal, mert kevés olyan ország van ma Európában, ahol így elválik a nemzet, ami szellemi kisugárzás, a mesterségesen összetákolt határú államtól.

A közelgő Húsvétra való tekintettel pedig feltehetjük a kissé profánul hangzó, de a mai hazai népességet talán jól jellemző kérdést: mi lett volna, ha Jézus alkudozni kezd Pilátussal, Annással és Kajafással? Megtehette volna, s akkor a mai magyar élet irányítói, másságosságot erőltetői, a mi „uraink”, ugyebár toleranciáról beszélnének.

Csak éppen nem lenne a földi életünkben a Megváltó példája.

De mit is számít ez a mai „kiegyezőknek”?

 
2008.március 13.
 

(  Kis magyar átnevelő tábor

avagy

Kölcsönfegyver visszajár

- közéleti írások - )