Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egyik novellája

 

laci-4.jpg

 

Kínos ügy

 

A szerb származású, görögkeleti vallású, pópaszakállas Adamovics Vazulnak volt a legszebb kertje a kertvárosi házak között, a Gloriett környékén, Budapest egyik peremkerületében, még a múlt század ötvenes éveiben.
A pópaszakállas Adamovics mikor és honnan jött, azt senki nem tudta. Egyszer csak ott pompázott a kertje a hatalmas, vastagtörzsű gyümölcsfákkal, mintha soha nem is lettek volna vékonyka szárú husángok. Alattuk keskeny, kövekkel szegélyezett kavicsos kis utacskák kanyarogtak a kerek és négyszögletes virággruppok között, melyeket pirosra festett rudak végére erősített sárga, lila, rózsaszínű üveggömbök díszítettek.
Az öreg Adamovicsnak egy nagy, bozontos, fehér szőrű kuvasz kutyája is volt és Hattyúnak nevezte. Hogy miként lehet egy nagy kuvasz kutyát „Hattyú”-nak hívni, ezt sem értette senki, ahogy furcsa volt az Adamovics lógó szakálla, meg a görögkeleti vallása is a környékbeli katolikusok között. Mintha valami titok lenne a kertben, a házban.
A Hattyú kutya különben éjjel-nappal a kert kicsiny útjain sétált, és még véletlenül sem lépett, nemhogy egy virágágyásba, de még a fák alatti fűre sem.
Egyetlen esetet kivéve.
Boriska, a Gloriett környéki házak mosónője volt. Pontosan, előre megbeszélt napokon, korán reggel érkezett a házakhoz. Délben ebéd járt neki. Somfaiékhoz is járt, ahol a kis Dávid sokszor órákig elbámészkodott azon, hogy a Boriska a két konyhai hokedlire fektetett fateknőbe csúsztatott léckeretbe foglalt, fémborítású, recés súrolótáblához dörgölve csiszálja le-föl a mosnivalót.
Dávid persze, mint kilenc éves kisgyermek, nem csak a fateknőben lötybölődő mosnivalót figyelte, hanem az asszony hasáig fölcsomózott szoknyája alól combközépig kivillanó meztelen húsán is megakadt olykor a szeme. Vagy ha mögéje sétált, és úgy nézte a mélyen előre hajló, föl-le emelkedő Boriskát, amint a mosnivalót gyömöszkéli és ritmikusan mozdul a feneke is, sőt, olykor a kicsit szétterpesztett combjai is elő-elővillannak. Néha, a nyári iskolai szünetben Dáviddal együtt a szomszéd gyerekek is körbeállták a teknő fölé hajló, ritmikusan mozgó Boriskát, aki viszont nem figyelt a körülötte sétálgató gyerekekre. Olykor fölegyenesedett, nagyokat nyögött, vizes kezével a derekát nyomogatta, aztán a maga elé csomózott szoknyát eltakaró kötény alól kivett egy kis, zöld üveget, ivott pár kortyot, az üveget visszadugta és leült pár percre pihenni.
Dávid és a többi gyerek ilyenkor odébb sétált és arról sugdolózott, hogy a Boriska a mamájukkal egyidős, de a férje olyan öreg, mint a nagypapájuk, és sokszor látták az utcán részegen, a kerítésekbe kapaszkodva dülöngélve menni. Érezték valami felnőttes titok lappang a Boriska mosás közben kivillanó combjai és a részeges, öreg férje körül.
De a titoknak egyszer aztán vége lett.
Az egyik kertes házból indult este felé haza a Boriska, de úgy látszik nagyon elfáradhatott a mosásban, vagy talán a kelleténél többször emelte szájához a kis, üvegecskét, mert néhány száz méter után leült egy elhagyatott üres telek sarkában, és rágyújtott. Amikor elszívta a cigarettáját, hanyatt dőlt a fűben. Dávid és a szomszéd gyerekek éppen focizni indultak az üres telekre, még vacsora előtt egy kis időre, amikor észrevették a fűben fekvő Boriskát. Egyszer csak az elvadult telek felé jött a környékbeli kútásó, Senkó Rudolf, szintén kicsit düledező járással, ahogy a Boriska férje is néha ment. Meglátta a fűben fekvő asszonyt, akinek felcsúszott a szoknyája, amint szétvetett lábakkal, elpilledve feküdt. Odaült mellé, a gyerekek pedig hirtelen behúzódtak a szembeni kukoricatáblába, és a kukoricaszárak közül lestek kifelé. A kútásó Senkó jóval fiatalabb, mint a Boriska férje, mondhatott valamit az asszonynak, mert mozgott a szája, de a gyerekek túl messze voltak, nem hallották. Aztán a kezét a Boriska hátára tette, simogatni kezdte, majd ős is lefeküdt az asszony mellé. Ekkor Boriska hátradőlt és magára húzta a kútásó Senkót.
Az egyik gyereknek az orrát csiklandozta egy kukoricacső lelógó bajsza. Eltüsszentette magát.
Boriska hirtelen lelökte magáról a kútásót, mindkettő fölállt és gyorsan elmentek az üres telekről. Már szinte teljesen bealkonyodott és a gyerekek is hazamentek.
Vacsora után volt már, amikor Dávid kiment a sötét udvarra. Ilyenkor késő este soha nem mert elmenni az udvar hátsó részében álló budihoz. Odaállt a nagy mandulafa alá. A fa törzsén végig csurranó folyadékot nézte, amint a hold fényében megvillant, amikor az utca másik oldaláról, az öreg Adamovics kertje felől hangos sikoltás csattant, aztán mérges kutyaugatás. – A rosseb egye meg! – hangzott a sikoltás után Boriska hangja. – Belém harapott! Te rohadt dög! – Dávid pontosan hallotta Boriska hangját és tudta, az öreg Adamovics Hattyú kutyája ugatott olyan mérgesen. És igaza lett.
Amikor másnap jött hozzájuk a Boriska mosni és le akart ülni pihenni, hirtelen fölugrott, majd fájdalmasan fölkiáltott: – A rosseb egye meg azt a nyavalyás kutyát!
Ezen Dávid elgondolkodott. Emlékezett a tegnap esti kiabálásra, a dühös kutyaugatásra, de sehogyan sem tudta kitalálni, hogyan és miért harapta meg az öreg Adamovics Hattyúja a kerítés lécein keresztül a Boriskát? Hacsak úgy nem, hogy nekitámaszkodott a Boriska a kerítésnek. De miért? Az ő mosónőjük, akit olyan jó nézni, ha a fateknő fölé hajolva föl-le mozog és néha még a combját is látni. Miért támaszkodott neki az öreg Adamovics kerítésének.