Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Különvélemény- Láttuk-halottuk c. műsorban

2010.03.23

 

Kép

 

 

Különvélemény –  elhangzott a Petőfi Rádióban -   Györffy László olvassa fel írását.

( 1988. február )
 
 

Kelet- közép - Európa gazdasági geográfiai és politikai helyzetének megfelelően az írók sokasága, de legalábbis egy korosztály, nagyjából közös élményvilágot él meg és ennek jegyében ír. Ha azonban a mai hős szerepéről beszélünk, felmerül a kérdés a mai negyven-ötven éves írók, hogyan rögzíthetik az igazat, nemcsak valót. Igazat a jelen világpolitikai stressz helyzetben, nemzeti gondok, problémák és kudarcok között is. Hiszen a könyveket olyan emberek is olvassák, akik egy-egy történelmi változásnak csak a felszínét fogják fel, mint olyan gondokat és megváltozott jelenségeket, amelyekkel küszködni kell. Az írónak pedig talán az lenne a dolga, hogy a mélyebb összefüggések is kiderüljenek az olvasók számára. Kérdés azonban: vannak-e még hagyományos értelemben vett hősök a mi irodalmi életünkben. A művekben. Beszélhetünk-e hősi cselekedetekről, sorsokról. Hol vannak Sánta Ferenc Húsz órájának, Kertész Ákos Makrájának vagy Fejes Endre Rozsdatemetőjének a hősei? Lehetséges, hogy inkább csak a mai hétköznapjaink jellemző szituációiba sodródott emberek korrajzát, kórlapját írhatjuk meg? Ez persze elképzelhető a legkülönbözőbb írói módszerekkel, de mindig figyelembe kellene venni az olvasó napi élettapasztalatát. Hogy valójában milyen történet is érdekli ma Magyarországon az olvasót. És milyennek kellene lenni annak a hősnek, akinek a sorsa iránt érdeklődve a saját életének egy-egy mozzanatára ismerhet. A kérdés csak a miként lehet valóban jellemző az írás, ha az író valóságos, a szocialista körülmények között tapasztalható hibákat próbál megfogalmazni, azt, amit naponta átélhetünk mindannyian, ugyanakkor megesik, hogy némelyek rosszul értelmezett óvatosságból az ilyen írást nem tartják közölhetőnek. Holott a napi sajtó hajmeresztő és gátlástalan korrupciós esetekről, a Munka Törvénykönyv előírásait semmibe vevő vezetőkről ír. Az ilyen vezetők döntései - gondoljuk csak meg - milyen mértékben tehetik tönkre egy ember, egy család, a hozzá kapcsolódó kisebb emberi csoport, vagy tágabb értelemben a társadalom egy rétegének életét. Mi módon küzdheti végig hétköznapi harcát az illető, mire kiderül, hogy neki volt igaza. Annak a magyar írónak, aki mai realista hőst akar teremteni nem elemi kötelessége vajon, hogy az ilyen áldozatokról írjon? Vagy a lakáshoz nem jutó fiatalokról, kényszerűségből pályamódosítókról, a lakótelepi és más lakásokban együvé kényszerülő generációkról, egy válás után erkölcsileg és anyagilag kiszolgáltatott emberek tartásvesztéséről, mellyel a társadalmi közhangulatot igen csak befolyásolhatják. A kispénzű nyugdíjasok magányos kínlódásairól már nem is beszélve. Avagy a kétségbeesett hétköznapi küszködések áldozatai lennének a mi realista hőseink? Már 1975-ben egy debreceni ankéton elhangzott, hogy a realizmus defenziában van. És most 1988-at írunk. Tekintettel, hogy az író az értelmiségi réteghez tartozik, és köztudottan ez a réteg olvassa könyveit, a középkorú írókét is, nem szabadna megfeledkezni arról, hogy olvasó és író szellemi kölcsönhatásban állnak egymással. Az is köztudott, hogy jelenleg elsősorban kereskedelmi szempontok befolyásolják a könyvpiacot. Lényegi kérdés. Milyen irányba? Kik azok a hősök, akikről olvashat a felnövő generációk értelmiségi rétege is? Nincs írói korosztályhoz kötve a mai Magyarország hőseinek ábrázolása. De az a középkorú író, akinek emberi és írói kötelessége, hogy az igazat és csakis az igazat írja saját tapasztalatairól, nem feledheti, hogy az ország szürkeállományából egy tetemes rész mégis az ő korosztályáé. Hiszen szellemi és biológiai értelemben is az egyik legalkotó - képesebb generációnak kellene lennie. Gyermekkoromban, a külvárosban, ahol növekedtem, kedélyeskedő öregek megkérdezték: Na, mi akarsz lenni édes fiam? Cár vagy kalaposinas? Ma már, ugyebár nincs cár, de kelet-európai kalaposinas szinte alig akad. A választás gondja nem gond. Más hőst kell találni. Bár az is lehet, hogy ezek az évek nem kedveznek a szépirodalomnak, talán egy publicisztikusabb írói korban élünk. De ennek ellenére, annak a bizonyos középkorú korosztálynak is talán a kelet-közép-európai élettörténelem folyam magyar sodráról, búvópatakjairól kellene írnia. Ezek hőseit megteremteni.