Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rádiós jegyzete- A könyvek által is változhatunk


                                                                    

laci-becsben.jpg



Könyvek által is változhatunk

 

 

Mikor 1947 tavaszán két évvel anyám budapesti ostrom alatti halála után apám háromemeletes Futó utcai bérházának háztulajdonosi lakásából kiköltöztünk Pestszentlőrincre, vittük azt a néhány bútort és pár tucat könyvet, amit lehetett. Az akkori idők politikai légkörében ez a Budapestről való önkéntes kitelepítés egy rokonhoz látszott a legokosabb megoldásnak, hiszen 1952-ben valóban államosították a házunkat, lakásunk minden bútorát, holmiját lefoglalva, s társbérletet csinálva az egykori többszobás otthonból.

            Szóval kiköltöztünk majd másfél évvel a háború után egy kertes házba s bizony az üveges szekrényekben lapuló sok-sok könyvnek ott már nem volt helye, csupán néhány tucatot vittünk magunkkal. Persze ezek a könyvek nem éppen az alakuló szocialista népi demokrácia szellemiségét tükrözték. Inkább egy középpolgári család kis könyvtárának maradványai voltak. A halina kötéses Nyírő József művektől, pédául az UZ Bencétől és a Jézusfaragó embertől a pikáns stílusú Vaszary Gábor  Monptiján keresztül a német természettudós Bölsche „A természet titkai” és a „Szerelem az élők világában” című tudományos műveken vagy Sven Hedin utazásain és az első világháborút riporteri gyorsasággal lejegyzett, az Atheneum kiadó által még 1915-ben megjelentetett első kötettől a további hétig napvilágot látott „A nagy háború írásban és képben” kék, keményfedelű, aranybetűs feliratú kötetek, akárcsak a barna színű Jókai-sorozat, Keraban a vasfejűtől az Aranyemberig, avagy Harsányi Zsolt Liszt Ferenc életregényéig, mindez, amire hamarjában emlékszem, kimenekedett a nyolcadik kerületi lakásból. Igaz, az 1940-es évek végén, szintén az Atheneum kiadó gondozásában, a megindított Népkönyvtár sorozatban megjelent Illyés Gyula „Petőfi élete” is megvolt, mely sorozat elindítását a fülszöveg szerint „a szocializmus felé haladó népi köztársaság szellemi igénye” indokolta. Hol van már azóta az Atheneum Nyomda és az a korszak? De Illyés kiváló életrajzi könyvéből megtudtam, ki is volt valójában az iskolai tanköteles költő. S ugyancsak ebből a sorozatból vásárolt Jack London „A vadon szava” című, egy farkaskutyáról szóló regénye gerjesztette bennem, nyilván korán eltávozott anyám miatt, olykor elhagyatottnak, csakis magamra utaltnak érzett lélek magányosságom feloldását. Úgy is mondják ezt, hogy olvasmányélmény hatására. Tény, hogy a polgárinak nevezhető kis maradék könyvgyűjteménynek szinte minden darabját elolvastam tizenéves korom elejétől a végéig. Persze Bölsche német természettudós munkáiból nem sokat értettem, de igen csak megragadott a természet mibenléte mind a mai napig, viszont Vaszary Gábor, apám generációja szerint sikamlós Monptija, nevetséges kis limonádé történet volt a mi, 1956-os forradalom utáni külvárosi ifjonti szerelmi életünkhöz képest. Mindenesetre a sok könyv, melyekből a félévszázaddal ezelőtt titkolt erdélyi magyarságról épp úgy tudomást szerezhettem, mint a latin kifejezéstől nem egészen érthető, de varázslatosan mesélő Jókai számtalan történelmi adalékot tartalmazó világáról; korán olvasott emberkévé tettek. Nem beszélve egy-egy filozófikus vagy lélektani könyvről, és a kissé szentimentális, fiatal lelkületemet felkavaró Liszt és Puccini életrajzi regényekről. Mindez azt jelzi, mennyire nem mindegy, milyen könyvek kerülnek egy lakásba, és mikor nyúl az ember utánuk. Így a minden évben megrendezett könyvhéten igen csak meggondolandó, milyen műveket is viszünk haza. Különösen, a XX. század utolsó harmadában rohamosan elinduló technikai civilizáció, majd az e századra átnyúló gazdasági és politikai változások korában növekvő, az emberi lélektől erősen elrugaszkodó, gyenge, közhelyes vagy érthetetlen posztmodernkedéssel megírt művek túlkínálatának idején. Pedig könyvek olvasása által is kaphat mindenki valamilyen jelet az életvitelére vonatkozóan, csak észre kell vennie. Kiváltképpen, ha olyan könyvekkel gazdagítja kis házi könyvtárát, melyek lelki, szellemi támpontot is nyújthatnak zűrzavaros magyar hétköznapjainkban.

            S ha már az apai könyvtárból megmentett könyvek szóba kerültek, jómagam is több ezres házi könyvtárral bírok, de kérdés: ha majd valamelyik unokám örökli lakásom, vajon mit fog megtartani a nekem fontosnak ítélt munkákból, mit tart majd XXI. századi felnőttként értéknek vagy csak megmosolyogtató, muzeális darabnak? Hiszem apám régi könyveiből is még jó néhány megvan, akár csak a múlt század hatvanas éveinek elején, erősen tiltott és csak nehezen megszerezhető munkákból.

            A könyvek bizony olykor generációkat köthetnek össze.

A mi időnk, 2006. június 11. (rádiós jegyzet)