Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szegénységünk Nagyboldogasszony táján - rádiós jegyzet

2011.04.08

 

 

radio.jpg

 

 

 

Szegénységünk Nagyboldogasszony táján

 

 

   Az idei nyáron már elég világosan látszik, hogy aki húsz évvel ezelőtt szegénynek érezhette magát, az ma még inkább ettől szenved, s belátható időn belül szorongatott helyzete nem változik.
   Aki nehezen viselhető szegénységét érezhette télen, amikor a hosszan égő lámpák és átmelegített szobák közben szorongva számolta a villany és gázdíj árát, az bizony most is számolni kénytelen: hova, s merre utazhat, vagy éppenséggel nem utazhat nyaralni?
  Aki szegény volt húsz évvel ezelőtt, az maradt ma is, aki szegény volt télen, az maradt nyáron is.
És kérdés: mi lesz a jövő télen és nyáron? De most még csak az idei, igen csak heves nyárnál tartunk, két nappal Nagyboldogasszony előtt. Ez az időmeghatározás azért is fontos, mert a hetven százalékban római katolikus magyar lakosság kereszténységének oszlopa az a bizonyos Boldogasszony, vagy ahogy a régi himnusz mondja: „égi nagy Pátronánk”, akinek hitére ráépíthette a keresztény vallást a közeledő következő ünnepelt, Szent István. Az a Szent István király, aki több mint ezer esztendővel ezelőtt augusztus 15-én a Szűz Mária, azaz a régi hit szerinti Boldogasszony oltalmába ajánlotta hazánkat. És természetesen azt sem árt tudnunk, hogy Boldogasszony Anyánknak, Jézus anyjának, Máriának hét ünnepe is kialakult a magyarság történetében: a február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszonytól a március 25., Gyümölcsoltó Boldogasszony, és július 2.-i Sarlós Boldogasszonyon át a szeptember 8. Mária születésnapját ünneplő, nálunk Kisboldogasszonynak nevezett ünnepig, csupán néhányat felsorolva jelzésként.
   S hogy kerül ide a mi ősi asszonyistenségünk, a csángó magyaroknál még ma is Napbaöltözött Asszonynak szólított Szűz Mária és a mi fokozódó téli-nyári szegénységünk? Csupán úgy, hogy mikor Szent István, az akkori ezredfordulós, az emberiség keresztény részének, Krisztus eljövetelét vizionáló, de a magyarság létében fenyegetett időszakában fölajánlotta országát a Boldogasszonynak, Szűz Mária oltalmába, akkor egyúttal a Mater Misericordiae, az Irgalmasság Anyjának oltalmába is ajánlotta. Mert tudta, hogy ezen a tájon nehéz telek és heves, forró nyarak is nehezíthetik az itt élők sorsát.
   Persze azt még Szent István sem tudhatta, hogy közel ezer esztendővel a Szűz Mária mennybevitelének napján történt ország felajánlása után mennyire is szükséges majd az Irgalmasság Anyjának oltalma. Az erdélyi, csíki székelyek Babba Máriájának, a Szép Szűz Máriának, ama réges-régi Boldogasszonynak az oltalma. Mert a szegénységünk elviselésében, a bennünket megalázó, kiszolgáltatott helyzetek tudomásul vételéhez bizony lelkierő kell, lelki támasz. Ha szükséges, hát egy fohász az Irgalmasság Anyjához, bár az ateista miniszterelnök elég profánul már korábban megjegyezte: Mária levette kezét az országról.
   Pedig ezen a nyáron egyre elviselhetetlenebb tudomásul venni szegénységünk szégyenérzetét, emberi létünk kiszolgáltatottságát, hiszen mindenkinek szüksége van testi és lelki felüdülésre a természet örök törvénye szerint, de ez bizony mostanság túlságosan is sokaknak nem adatik meg. Sőt, a társadalmi igazságtalanság ollója oly szélesre nyílott, hogy a 35 milliárd forintot hercegi módon, németül princként eltüntetett bankelnök most éppen büntetlen nyarát élvezi a Balatonnál fiaival, míg százezrével számolhatók országosan azok a kétgyermekes családok, amelyek egyetlen uszodába, strandra sem képesek elmenni több napra, mert a belépődíj és az esetleges egy-két lángos, akár két hétvégi ebédjük árát is fölemésztené. Na és ott vannak a több tízezer, ügyesen hangzó államilag gondoskodó elbocsátások köztisztviselő áldozatai, a tomboló privatizációs pestis sok százezer közalkalmazottja, munkása, az állástalan kezdő diplomások tízezrei, akiknek nyári utazásai, üdülési ábrándjai igen csak ábrándok maradtak. Míg másoknak pedig Mallorcára már nem trendi járni, amint ezt a belvárosi aszfaltmagyarok mondják, mert oda már csak a bécsi és berlini házmesterek utaznak. Viszont Törökországban, mondjuk egy négy csillagos hotelben, a turistáknak berendezett lokálban, csecsen és kozák táncosok akrobatikáját meg nőies fátylakba burkolódzó török férfiak hastáncot lejtő mozgását figyelgetve, jó néhány pohár rakit lenyelve, másnap az Égei tenger kékes, csillogó vizében úszkálni, az elfogadható. Akárcsak Londonba repülni s egy többemeletes luxushajón, sok-sok ezer euróért Edingburghtól a sarkköri Kirkwall-on át az írországi Belfastig, majd vissza a Golf áramlat melegítette angol partokhoz, mondjuk a Cornwall-foknál egy kis fürdőzéshez, aztán ismét élvezve a luxushajó öt éttermének több tucat finomságait egészen a londoni haza tartó repülőútig részt venni egy körutazáson, ez is jó kis nyári program. Arra persze nem szabad gondolni, hogy a fővárosi és megyei munkaügyi központoknak most bőven van munkájuk a 13 ezres országos intézményektől elbocsátott létszám miatt. Az se jusson senkinek eszébe ezen a nyáron, hogy esetleg az ötvenes évek racizásának korszaka, így mondták rövidítve akkor a racionalizálási fedőnévvel illetett elbocsátásokat, tért volna vissza. Viszont azon se csodálkozzék senki, hogy azok, akik még egy strandra is alig tudnak kijárni a családjukkal, nem háborodnak fel egy percig sem, hogy Horvátországban, nagyon helyesen némely újgazdag magyarok tiltott helyen épített nyaralóit elbuldózerezték.
   Legfennebb azon érdemes elgondolkodniuk a mostanság luxus nyaralgatóknak, de talán azoknak is, akik több százezer forintot képesek áldozni nyári pihenésükre, hogy akik húsz évvel ezelőtt is szegények voltak és ma is azok, vajon csak az Irgalmasság Anyjához, Szép Szűz Máriához fohászkodnak, így Nagyboldogasszony táján, a nyárban, vagy eszükbe jut a majd száz évvel ezelőtt írott Ady sor is: „a nyár heves s a kasza egyenes”.

A mi időnk, 2006. augusztus 13. (rádiós jegyzet)